Hoósné Péterffy Alexandra et al. (szerk.): Kőszegi krónika 1938-1952. Székely László apátplébános feljegyzései (Gencsapáti, 2015)
Kőszegi krónika 1938 - 1952
1938 1939 1940 1941 1942 1943 1944 1945 1946 1 947 1948 1949 1950 1951 1952 Kutassy János derék katolikus tanítónak veje is katolikus volna, de most igen messze sodródott. Másfél éves kislányuk most kiesett a Rajnis utca 1. sz., a plébánia tulajdonát képező ház emeleti ablakából. Az apa azt az Istent szidta érte, akit tagadott, az anya a szentképek üresen maradt helyeihez futkosott: „Szűz Mária, segíts!” Szombathelyre vitte a gyermeket a kórházba, de holtan hozta vissza. Adja Isten, hogy a nagy csapás üdvükre váljék! Április 10. A moziban Mikszáth Különös házasság című regényének filmre átdolgozott darabját adták három este. Az antiklerikális, papot, egyházat rágalmazó darab nem válik a nagy író dicsőségére. Hozzá még hangoztatja, hogy a darabot levéltári adatok alapján írta. Az egri érseki levéltárból az tűnik ki, hogy az ifjú Buttler gróf 18 éves korában mindenáron követelte gyámjától, az egri püspöktől540, hogy egyezzék bele korai házasságába. A püspök nagy nehezen engedett az erőszakos követelődzésnek. Később azonban a gróf beleszeretett egy lányba /gondolom, szobalányába/. [Mivel] gyermeke nem született, azért el akart válni, és azt követelte a Szentszéktől, hogy bontsa fel házasságát és engedélyezze az újranősülést. A Szentszék ezt még az angol királynak sem engedhette meg. Buttler erre kilépett az egyházból, és protestáns lett. A mozi szokatlanul telt volt ezeken az estéken, a közönség többször tapsolt, többen disznó papokat emlegettek. Egy kislány azzal ment haza, hogy ezentúl utálni fogja a papokat, egyes diákok azt vitatták: „ilyenek a papok”, mások lesújtva hallgattak. Mikszáth jó szolgálatot tett a kommunizmusnak. Április 20. Azoknak a tanulóknak, akik nagypénteken nem mentek iskolába, leszállítják a jegyüket egy fokkal. Hajsza indult Domonkos László verbita hitoktató ellen. Tanítványait lakásán fogadja, könyveket kölcsönöz nekik, sőt, olyat is, amelyben a lovagló nőket is támadják egy röpke kitétellel. Kihallgatták a hitoktatót meg a gyerekeket is. Úgy látszik, az ügy elalszik. Meghalt egy igen derék hívünk, Solymoss Otmár villanytelepi főmérnök. Mindenki tisztelte, mert maga volt a megtestesült tisztesség, korrektség és lelkiismeretesség mintaképe. Nem is bántották óvatos, mégis kiálló katolicizmusa miatt. Egyházközségünkben tanácstag volt, a számvizsgáló bizottság tagja. Halála előtt 3-4 órával újra meggyónt. A szentkenet fölvétele után sorra járultak elé gyermekei, mindeniket megáldotta, megcsókolta, s biztatta a három kis árvát: „Nem kell sírni: az Isten nagyon jó”. Gyomorrák ölte meg, aránylag nagyobb kínok nélkül, néhány hónapi betegeskedés után. 540 Helyesen: érsek. Az első egri érsek 1804-től Fuchs Xavér Ferenc volt. Mikszáth regénye az 1810-es években játszódik, amikor Eger már érseki székhely volt. 496