Hoósné Péterffy Alexandra et al. (szerk.): Kőszegi krónika 1938-1952. Székely László apátplébános feljegyzései (Gencsapáti, 2015)
Kőszegi krónika 1938 - 1952
1938 1939 1940 1 941 1942 1943 1 944 1945 1946 1947 1948 1949 19 1951 1952 Április 22. Fagyban készülődünk a bérmálkozásra, amelyet április 29-ére tervezünk. Megriasztott az a hír, hogy ez éppen munkanap lesz, így sokan akadályozva lesznek a megjelenésben. De semmi baj: a bérmálást püspök úr utasítása szerint áttesszük délutánra. [A] lelki előkészületen kívül a papiakban is tataroztunk, [a] kapualjat, a konyhát, a fürdőszobát kimeszeltettük. Az egyik káplánszobát kifestették, az ebédlő ajtaját átmázolták, a kis kertet rendbe tették. Április 27. Rágalmaznak. A városi tanácsülésen azt fogták rám, hogy az asszonyokat én buzdítom arra, hogy a boltok előtt sorba álljanak /ami ma reakciós ténykedésnek számít/, de majd elbánnak velem. A gazdasági iskolában egyik gyűlésen kijelentették, hogy asszonyok jártak, mint mindenütt, úgy a plébánián is valami békeívvel, amelynek aláírását én megtagadtam. Ezzel szemben az a valóság, hogy az asszonyoknak az MNDSZ-ben541 külön mondták, hogy papokhoz ne menjenek. Hozzám nem jöttek, de én annak dacára az utcán aláírtam egy gyűjtő hölgy békeívét. A járás papjait ma beidézték Kőszegre /ezt csak reggel közölte velük egy-egy rendőr/. így közölték velük, hogy [a] körmeneteket egy héttel előbb kell bejelenteni. Hát ezért kellett nekik bejönniük. A tömördi pap evégett húsz kilométert gyalogolt. A bérmálás délutánján, pont annak órájában, 5 órakor lesz hús- és cukorosztás. Szóval ideális a viszony egyház és párt között. S talán ennek én vagyok az oka. Majd eldönti az utókor. M további fóljegydések hiányodnak. Talán egyszer még előkerülnek. Widdig is emlékedéiből ideiktatom a legnevedetesebb eseményeket.542 541 MNDSZ = Magyar Nők Demokratikus Szövetsége. 1945. február 18-án alakult meg a Magyar Kommunista Párt kezdeményezésére. 1948-ban, a politikai fordulatot követően a magyarországi nőmozgalmi szervezeteket a MNDSZ-be olvasztották, így a magyar nőmozgalom a kommunista párt befolyása alá került. A szervezet 1956-ban megszűnt, majd 1957-ben Magyar Nők Országos Tanácsa néven alakult újjá. 542 A följegyzések nem kerültek elő. Az 1952-es esztendő eseményei az eredeti naplónak nem képezték részét, feltehetően Székely a kézirat másolásakor írta, emlékeire támaszkodva. 497