Hoósné Péterffy Alexandra et al. (szerk.): Kőszegi krónika 1938-1952. Székely László apátplébános feljegyzései (Gencsapáti, 2015)
Kőszegi krónika 1938 - 1952
1938 1939 1940 1941 1942 1943 1944 1945 1946 1947 1948 1 949 1950 1951 1 952 nokkal, két ekszet ittunk meg egészségükre /mert felköszöntőkre a poharat félig üríteni sértés, gyanús/. Váratlanul verőfényes, gyönyörű tavaszi nap köszöntött be, s könnyűvé tette az elsőpéntekesek templomba menetét. Február 2. Dr. Sághy Elek, az újonnan kinevezett szentfülöpi apát, a zárdában mondta el első apáti miséjét. Püspök úr is ott volt. 1 órakor ebéd a zárdában kb. 15 vendéggel, sok felköszöntővel. /Sághy Elek kőszegi szülők gyermeke, okleveles, zseniális gazda, jelenleg ő a kalocsai érseki birtok jószágkormányzója./ Kilenc pesti gyermeket hoztak meg az Actio Catholica intézkedésére vidéki fölerősítésre. Bozsokra szánták őket, de ott nem fogadták be, még mi sem készültünk föl fogadásukra. Szerencsére Holpert István püspöktamási plébános, aki épp itt volt az új apát ünneplésén, elvitte őket. A primási körlevél hatása alatt Kőszegfalván 25, Kőszegen 3 gyermeket fogadtunk el föltáplálásra, telelésre. Az élelmiszergyűjtést Budapest éhezői számára az utcamegbízottak megkezdték. A hercegprímás múlt szombaton Szombathelyen járt. Igen sokat tárgyalt dr. Rogács Ferenccel. Híre jár, hogy a 66 éves prelátust el akarja vinni Győrbe püspöknek. Február 5. Borbás Imre sekrestyésünk ma 30 éve lépett apja örökébe, a plébániai sekrestyés szerepébe. Azóta nagy intelligenciával, ügyességgel, jártassággal látta el tisztét. Kérésemre a püspök szép levelet intézett hozzá, mára meghívtam a derék egyházfit ünnepi vacsorára /Jaross elnök is itt volt/. Az Eggert bárónő hagyatékából az egyházközség nevében egy 19 darabból álló szép majolika ozsonnakészletet adtam át neki. Borbás igen jó színész is, kitűnő utánzó és társaságot szórakoztató ember, tréfáin, mókáin sokat vidultunk. Kőszegfalváról 4 legény vett részt az Asszonyfán404 rendezett KALOT-triduumon. Február 6. Az erkölcsök romlanak. „Nem jössz el a városparancsnokhoz?” — kérdezte egy zárdanövendék a másiktól. — „Olyan helyes ember, ezt a ruhát is tőle kaptam.” Egy tanítónőképzőst Janka405 nővér kérdőre vont: fura dolgokat hall róla. A leány vállat vont, de másnap már a parancsnokkal fenyegette meg azokat, akik az ő dolgaival foglalkoznak. A zárdái elemi felső tagozatában két nagyobb lány kezdett ki katonákkal. Az egyik sok mindent kapott tőlük, nem is tagadja. Jószívűen adogatott a holmikból társainak is, akik azért nem siettek ellene vallani. Dolgaikról az egész osztály beszélt. Állítólag négy 404 Asszonyfa: valószínűleg Vasasszonyfáról van szó. 405 Tomka Gizella Janka OP. 344