Hoósné Péterffy Alexandra et al. (szerk.): Kőszegi krónika 1938-1952. Székely László apátplébános feljegyzései (Gencsapáti, 2015)

Kőszegi krónika 1938 - 1952

1938 1939 1940 1941 1942 1943 1944 1945 194« 1947 1948 1949 1950 1951 1952 November 11. Kőszegfalván Szent Lénárd-bűcsú, Kőszegen a Szent Imre­­templom búcsúja. Erre három estén át készültünk. Nagy Ferenc hitoktató szépen meghozta rá három iskolájának növendékeit. Hívek is szépen jöttek. Ma pedig, vasárnap, zsúfolva volt a kis templom. A szentmise első felét ka­takombái sötétségben tartottuk rövidzárlat miatt. November 12. Németh Imre prelátus zárdái igazgatóságának 25 éves jubi­leumát ünnepelte a zárda, püspöki misével, iskolai ünnepéllyel. Az igazga­tót van miért ünnepelni. Az intézetben derék, pontos, lelkiismeretes, szigorú és jóságos. 5- fizetési osztályban lévén szép fizetése van, de annak java részét szegény tanulók tandíjára és segítésére fordítja. Maga személyére igénytelen. Egy növendéke azt mondta, hogy különösen kedveli a csúnya lányokat, őt is azért, mert csúnya. A Nagyboldogass^otty395 leánylapot is megrendelte számá­ra. Szakmájában, a történelemben szorgalmasan dolgozik. Nagyszombatban a történelmi nevezetességű intézetnek történetét írta meg,396 kiadta szülőfalujá­nak, Vágnak történetét,397 több kőszegi vonatkozású füzetet,398 többek közt a Jézus Szíve-templomunk történetét is. A lelkipásztorkodás az igazi eleme, so­kat, buzgón, passzióval prédikál. Szókimondó, kemény kritikát gyakorol erköl­csi kihágások vagy akár a szabadosabb női divat ellen. [A] gyóntatásba nem tud belefáradni. Mindennemű szívességre örömest vállalkozik. Amíg bírta hit­tel és egészséggel, a barakki proletárok között az ő Szent Család otthonukban végzett intenzív karitatív munkát. A városban nagy a becsülete. Nekem atyai jóbarátom /már diákkoromba istápolt, mint kispap buzgón eljárt a diákok Mária-kongregációjába/. Jólesik vele megbeszélni bármely lelkipásztori dol­got. Sohasem okvetetlenkedéssel, jótanácsainak erőszakos rám tukmálásával, inkább mindig háttérben maradó s onnan segítő barátsággal. Pedig úgy tűnik, nem sok tartja már vissza a kidőléstől. Az utolsó félév rajta is, mint mindnyá­junkon, sokat öregített. A püspöki misén a missziós kispapok asszisztáltak. Az ünnepélyt a rajzteremben tartották meg, mert a díszterem még mindig tele 395 Helyesen: Nagyasszonyunk. A lap 1904 ésl911 között, Győrben, majd 1911 és 1944 kö­zött Budapesten jelent meg. A női Mária-kongregációk képes szépirodalmi és ismeretter­jesztő folyóirata volt. 396 Kéziratban készült csak el. 397 Németh Imre: Vág, sopronvármegyei község története. Kőszeg, 1931. 398 Például: Németh Imre: A Szent Domonkosrendű apácák vezetése alatt álló 50 éves Kőszegi Rám. Kath. Kilemi Iskolai Tanitónőképzp története, 1874-1924. Kőszeg, 1924.; Németh Imre: A Szent Domonkos-rendi nővérek vezetése alatt álló kőszegi r. k. el. isk. tanítónőképzőMária-hongregázjójának negyedszázad°s története. Kőszeg, 1931.; Németh Imre: Kőszeg város művészettörténetéből. Szom­bathely, 1934. 329

Next

/
Thumbnails
Contents