Hoósné Péterffy Alexandra et al. (szerk.): Kőszegi krónika 1938-1952. Székely László apátplébános feljegyzései (Gencsapáti, 2015)

Pál Ferenc: Székely László krónikája elé

költöztek a városba a verbita, vagy más néven missziós nővérek azzal a céllal, hogy idővel — férfi testvérrendjükhöz hasonlóan — ők is lelkigyakorlatos házat alapítsanak.

1938 után az egymást követő zsidótörvények életbe lépése teljesen új, addig ismeretlen erkölcsi kihívás elé állította a magyar társadalmat. A katolikus egyház mind hivatalos úton, mind pedig illegálisan számos módon igyekezett enyhíteni a szenvedők terhein. Mindezzel együtt azonban jelentős kockázatot is vállalt. Annak kockázatát, hogy kiteszi magát a Német Birodalom haragjának, s a Németországban akkor már dúló keresztényüldözés Magyarországon is felüti fejét. Természetesen ezzel a kihívással a kőszegi plébános is szembesült, s meg kellett találnia a túlélésnek azt a keskeny útját, amely egyházának, híveinek és saját magának védelme, valamint az emberiesség hősies gyakorlata közt járható volt. Kőszegen azonban, ahová 1944 végétől a nyilas kormánynak több részlege leköltözött, a belvárosban élő apátplébános hősies helytállásának gyakorlatilag nem volt realitása.

Székely részletesen írt a háború végének időszakáról, az orosz csapatok bevonulásáról, arról a hihetetlen anyagi és erkölcsi pusztításról, amelyet a városban a „felszabadító” szovjet hadsereg művelt. Sok asszony, s leány lett áldozata a szovjet katonák állati ösztöneinek. Ennek mértékét jól jellemzi, hogy a plébános egy évvel később az általa szerkesztett Katolikus Körlevél című lapban nagy tapintattal próbált vigaszt nyújtani azoknak az anyáknak, akik „öröm nélkül néznek anyai örömök elé”.8

A háború után Székely Lászlót a közbizalom megtette a kőszegi nemzeti bizottság elnökévé. Hamar rá kellett jönnie azonban, hogy a hatalom nem a nemzeti bizottság, sokkal inkább a szovjet hadsereget maga mögött tudó kommunista párt kezében van. A plébánosnak egyszerre kellett megélnie felelős közéleti szereplőként és egyházi vezetőként a kommunista hatalomátvétel folyamatát, illetve a katolikus egyház ellehetetlenítését. A plébániát már az egyesületek 1946-os betiltása is érzékenyen érintette, de az igazi csapás az iskolák 1948 nyarán történt államosítása volt. Székely próbált ezekkel a folyamatokkal szembe menni, de a bátor kiálláson túl más eredményt nem tudott elérni.

A püspöki kar által az 1947-1948-as esztendőre országosan meghirdetett Boldogasszony Év kimondva-kimondatlanul az iskolák melletti egyfajta katolikus erődemonstrációként funkcionált. 1948. május 2-án Kőszegen is nagy ünnepséget rendeztek, amely nem múlt el konfliktusok nélkül. A szentmise vezérszónokát, Kovács Istvánt az Államvédelmi Hatóság emberei elhurcol8 Kőszegi krónika, 1938-1952. Dr. Székely László apátplébánosfeljegyzései. 384. p.

13