Hoósné Péterffy Alexandra et al. (szerk.): Kőszegi krónika 1938-1952. Székely László apátplébános feljegyzései (Gencsapáti, 2015)

Pál Ferenc: Székely László krónikája elé

ták, s később kiadták Jugoszláviának. Ezt követően állandósultak a plébános elleni zaklatások, olyannyira, hogy azok már idegrendszerét is megviselték: „Dr. Ambrótól lelki nyugtalanságok és ideges félelemérzetek ellen olyan kanalas orvosságot kaptam, amely egyben mélyen altat is.”9 Ezekben a vészterhes esztendőkben kellett Székelynek megszervezni a kőszegi Kálvária-templom újjáépítését, amelyet feltehetően vagy egy orosz katona, vagy egy kommunista aktivista gyújtott fel 1947-ben. Az újjáépítés hatalmas anyagi terhet jelentett, mégis a jó cél érdekében rögtön összefogott a város, s a tatarozás munkálataiban való nagyarányú önkéntes részvétel az üldözést szenvedő egyház melletti kiállás jelképévé vált.

1949-ben letartóztatták szeretett káplánját, Tóth Györgyöt, s ő maga is szinte naponta várta a rettegett „fekete autót”. 1950 nyarán elkezdődött a kőszegi szerzetesek internálása, majd rövidesen a rendek feloszlatása is bekövetkezett. A plébánia a hitélet elpusztulásával egyidejűleg anyagilag is a tönk szélére sodródott. Földjeit — többszöri tagosítás és zaklatás után — Székely László „önként” ajánlotta fel az államnak. A város kegyúri terheinek fizetését megtagadta, ráadásul a következetlenül kirótt magas állami adók és büntetési tételek teljesen ellehetetlenítették a plébánia pénzügyi helyzetét. Történt mindez akkor, mikor az otthontalanná vált szerzetesek és hitoktatók egy részéről a plébániának kellett volna gondoskodnia.

„Rágalmaznak” - 1951- április 27-én e szóval kezdte Székely az eredeti kézirat utolsó bejegyzését. Ezt követően a krónika már csak az 1972 után keletkezett visszaemlékezéseket tartalmazza. Nyilvánvalóan a plébános tartott attól, hogy esetleges letartóztatásakor a naplót felhasználhatják saját maga, vagy hívei ellen. Erre azonban így nem került sor, ugyanis a diktatúra sokkal „puhább” módszert használt ellehetetlenítésére. 1952-ben az Állami Egyházügyi Hivatal nyomására Kovács Sándor püspök elhelyezte Kőszegről Győrvárra. Ezzel nemcsak Székely Lászlót, a lelkipásztort, de Székely Lászlót az írót, közéleti embert is megpróbálták félreállítani, megtörni.

Mindez azonban nem sikerült, ugyanis Székely töretlen munkakedwel dolgozott tovább új állomáshelyein is. Száműzetésének évei alatt sem a győrváriak, sem pedig húsz évvel később a gasztonyiak nem vehették észre rajta, hogy ott tartózkodása a plébánosnak tulajdonképpen büntetés.

Irt tovább rendületlenül. A szépirodalom mellett egyre nagyobb teret adott munkásságában a történelemnek is. Legtöbb írása az íróasztalnak készült: A

Gjőrvári Híreket, a győrvári historia domust, vagy az Emlékezés gróf Mikes János megyéspüspökre című könyvét a kiadás reménye nélkül írta meg.

9 Kőszegi i. m. 431. p.

14