Hoósné Péterffy Alexandra et al. (szerk.): „Mennyekbe fölvett Királyné…” A Mária-tisztelet emlékei a Szombathelyi Egyházmegyében az 1950-51-es felmérés alapján - Géfin Gyula Kiskönyvtár 3. (Szombathely, 2015)

Bőle Kornél: Összefoglaló

Másutt máskor is szeretnek összejönni buzgó asszonyok, vagy emberek és elénekelgetnek, imádkozgatnak a Szűzanyához, s lel­kűk nehézségeit, bajait így elpanaszolgatva vigasztalást merítenek a Szűzanya tiszteletében. Mindez a templomban. Olyan hely is van, ahol május első szombatjától az aratás végez­téig miséket szolgáltatnak a Szűzanya tiszteletére. Több helyütt ad­ventben és nagyböjtben családonkint, vagy több család együtt kö­zösen végzik a szentolvasót. Vannak családok, ahol naponta, vagy többször egy héten közösen imádkozzák el a rózsafüzért. Vannak plébániák, ahol szeretettel gyakorolják a „Szállást keres a Szentcsalád" nevű ájtatosságot. Van olyan plébánia, több is, ahol mise előtt és után, vagy prédikáció előtt és után, esetleg litániák előtt és után örömmel énekelgetik: „Oh, bűn nélkül fogantatott Szűz Mária, könyörögj érettünk, kik hozzád menekszünk!" Akárhány helyen buzgón tartják az első szombati ájtatosságot szentségek vételével. Ezt a szombatot papok szombatjának szokták nevezni, dicséretes szokás a lelkiatyákért hálás szívvel imádkozni, s őket küzdelmeikben, gondjaikban segíteni. Említésre méltó a hívek tömörülése, társulati kötelezettség nélkül az ún. Rózsafüzéres Nőszövetségben. Imádság és munkavállalás a szövetkezés rendeltetése. (Szombathely - Szent Márton.) Ugyancsak a Rózsafüzér Társulat tagjaiból és kizárólag ezekből alakult ugyan­ott az Eucharisztikus Szakosztály, az ősi Oltáriszentség Társulat és új Oltáregyesületek áhítatát és munkáját egyesítve magában. A rózsafüzéres tagok több helyütt buzgólkodtak jótékonyságban, egymás segítésében és megholt társulati tagok temetésén való ke­gy eletes jelenléttel áldoznak a testvériségnek. Szép szokás körmene­teken a Szűz Mária-szobrot vállon hordozni. Felnőtt, vagy legalább­is már gyermeksorból kint levő nagylányok szokták ezt boldog örömmel megcselekedni. Szívesen rendeznek, vagy rendeztek Szűz Mária tiszteletére ünne­pélyeket, kisebbeket és nagyobb szabásúakat. Nagyon szép volt az egyházmegye területén a göcseji Mária napok alkalmával 1948-ban tartott ünnepség. Még nagyszerűbb volt az ugyancsak 1948-ban Szentgotthárdon tartott Mária-nap. Erről a szentgotthárdi jelentésben bőven van szó. Mindegyiknél nagyszerűbb és felejthetetlenebb volt a szombat­­helyi egyházmegye anyatemplomának, az 1945-ös bombázás után 283

Next

/
Thumbnails
Contents