Hoósné Péterffy Alexandra et al. (szerk.): „Mennyekbe fölvett Királyné…” A Mária-tisztelet emlékei a Szombathelyi Egyházmegyében az 1950-51-es felmérés alapján - Géfin Gyula Kiskönyvtár 3. (Szombathely, 2015)
Bőle Kornél: Összefoglaló
helyreállított székesegyháznak ünnepélyes felszentelése 1947. szeptember 8-án az egész magyar püspöki kar közreműködésével, a hívek mérhetetlen tömegének részvételével, mint erről másutt említést tettünk. Ezeket és egyebeket figyelemmel fontolgatva, örömmel látjuk népünk lelke mélyéből, hitének őserejéből fakadó Mária-tiszteletnek virágzását, amely a búcsújárásokon kívül, íme, ilyen szépen, szívesen nyilvánul meg Szent István népében. Nem csoda, ha lobogó zászlóin megjelenő édes Szűzanya képét szívesen szemlélve, sokszor házainak ormára is kitűzi, útszélekre állítja, mintha azt akarná kérni, amint hogy azt kéri is, hogy a Mennyország Királynéja e siralom völgyéből vezesse az örök boldogság honába. 284