Hoósné Péterffy Alexandra et al. (szerk.): „Mennyekbe fölvett Királyné…” A Mária-tisztelet emlékei a Szombathelyi Egyházmegyében az 1950-51-es felmérés alapján - Géfin Gyula Kiskönyvtár 3. (Szombathely, 2015)
Bőle Kornél: Összefoglaló
retes buzgósággal tartják a szombati böjtöket, vannak, akik még zsírosat sem esznek ezen a napon. Nagyon sokan kis házi oltáruk előtt, vagy egyszerű szentkép, vagy szobor előtt mécsest vagy gyertyát égetnek szombaton. Több helyen, szombatokon szentséges énekes misét tartanak, másutt, ismét több helyen minden hó első szombatján a Szűzanya tiszteletére külön szentmisét mondatnak. Szeretnek a Szűzanya ünnepein híveink szentségekhez járulni, éspedig - hála Isten - számosán teszik ezt, némely helyen közös szentáldozást is tartanak. Van olyan hely is (pl. Szombathely - Szent Márton), ahol a Rózsafüzér vasárnapot megelőző, búcsúkkal gazdagított 15 szombatot tartják énekes nagymisével, imádsággal, kis elmélkedés felolvasásával, ami a rózsafüzér titkokra vonatkozik. Van plébánia, ahol naponta van szentmise a Mária-oltárnál. Van olyan hely is, ahol a szombati böjt mellett még a szerdát is tartják, főként az idősebbek. A legnépszerűbb ájtatosságnak, a rózsafüzér imának közös elmondása több helyütt úgy történik, hogy a pap, vagy előimádkozó és a nép váltakoznak, másutt két karra oszlik a templom, s így mondják az olvasót, felváltva imádkozva, a pap vagy előimádkozó csak kezdi, bevezető imát mond és a végén a litániát és imákat. Ez nagyon épületes és a híveket szépen foglalkoztató módja a közös imádságnak. Némely helyen az egyes tizedek között egy-egy versike éneket is szőnek be; újabban minden Dicsőség az Atyának stb... után a kis fatimai könyörgést is betoldják: „Oh, Jézusom, bocsásd meg bűneinket, ments meg minket a pokol tüzétől, vidd a mennybe a lelkeket, különösen azokat, akik legjobban rászorulnak irgalmadra!" Ahol - kisebb tanyákon, vagy kisközségekben - még kápolna sincs a hívek számára, vagy esetleg különös vonzódással viseltetik a nép egy-egy útszéli „kápolnához" május[ban] és októberben, meg szombatokon általában sok helyütt esténkint közös imával köszöntik a Szűzanyát. A buzgóság és [a] Szűzanya-szeretet jeléül és folyományaként szeretnek a hívek miséket szolgáltatni a Szűzanya tiszteletére különféle testi-lelki szükségekben Több helyütt, elég sok helyen szeretik a szentolvasót imádkozgatni az ünnepélyes misék előtt, vagy [a] litániák után. 282