Géfin Gyula (szerk.): A szombathelyi egyházmegye története III. 1777-1935. Történelmi névtár (Szombathely, 1935)

Irodalom - Rövidítések

buzgóságával. 1868-ban lemondott püspökségéről, a hietzingi kapucinus kolostorba vonult vissza, ott húnyt el 1869. dec.

13-án. A szombathelyi egyházmegyének hű fia volt, az imaközösséget haláláig fenntartotta vele s végrendeletében is többszörösen megemlékezett Szombathelyről.

Bőle levelei Szaniszlóhoz Szilasy Miscelláneáiban (Egyet. ktár. A. 205. p. 727.). Szaniszló testimonialisai u. o. (p. 715.) Wurzbach i. m. 41. k. 158—61. 1. — Sz. E. T. 1. névmutató. — Képei u. o. I. 369, II. 395, aláírásai I. 370, II. 397. 1.

1256. Szaniszló József.

Sz. Szombathelyen 1790. jan. 7-én tordai Sz. Márton nemes ötvösmester és Ferber Erzsébet szülőktől. A filozófiát mint kisszeminarista végezte. Félsz. 1813. jan. 10-én. Rövid ideig Simon Mihály uraság fiának nevelője volt Bükön, majd káplán lett Rábakethelyen (1813. szept.—1814. jún.), Kör menden (1814. jún.-—1817. márc.), lelkiigazgató a szemináriumban (1817. márc.—1822. szept.), pléb. Baltavárott (1822. szept.—1836. aug.); 1836 őszén betegeskedése miatt lemondott plébániájáról, öccsének meghívására Pestre költözött, hol folytonos szellemi munka közt nemcsak egészségét nyerte vissza, hanem az írói pályára is felavattatott. 1839-ben viszszatért megyéjébe s átvette a szélhíídés következtében munkaképtelenné vált Papp László helyét a szeminárium lelkiigazgatásában, 12 évet töltött e munkakörben s ennek folyamán nagy buzgósággal munkálkodott a lelkipásztorkodás terén is. 1840-től 1847-ig a megye börtöneiben sínylődő raboknak tartott díjazás nélkül erkölcsi oktatásokat, 1844-ben Szombathelyen és környékén megalkotta az élő-rózsafűzér-társulatot s ezen áj tatosság emelésére az adventi és nagy böjti szentbeszédeket hozta be. Ezeket sokáig maga tartotta, halála előtt pedig végrendeletileg alapítvány által örökössé tette. — 1845. dec. 17-én címzetes, 1851-ben valóságos kanonokká neveztetett ki, 1854-ben nagyváradhegyi c. prépost lett, Szenczy püspök íebr. 19-én benedikálta. Vas vármegye 1840-ben táblabírájává választotta. 1855-ben éneklő-, 1857-ben olvasókanonok lett. 1862. okt. 19-én húnyt el.

Németül is beszélt. — Vis. Can. Baltavár, 1831. jún. 8. •— U. o. 220 irtot hagyott a plébániai tanítók részére a baltavári temetőben nyugvó szülei sírhalmának gondozására. — Az Idők Tanúja 1862. nov. 22-iki számában így emlékezik meg róla: „Még élénken emlékezünk azon időkre, midőn a boldogult a vegyesházassági viták alkalmával éles

395