Géfin Gyula (szerk.): A szombathelyi egyházmegye története II. 1777-1929 (Szombathely, 1929)

Negyedik rész: Adatok a Szombathely-egyházmegyei papság működésére vonatkozólag

a munkatere, akkor Eölbei kápt. helynök udvari szolgálatra rendelte be. 1805-ben azután átment a papnevelőbe, hogy a kispapokat egyháztörténelemből és egyházjogból oktassa. Elődje: Póczik József kidolgozott históriáját magyarázta először, de már ekkor nekifogott önálló történelmi könyve megírásának. Minden szorgalma, minden törekvése az volt, hogy minél tökéletesebb, minél tudományosabb értékű könyvet adjon a magyar irodalomnak, melyet nemcsak a tanuló papság, de a művelt közönség is élvezettel forgathasson.

1805-ben kezdette meg tanári működését Szombathelyen s 1815-ig ezen a területen mozgott. Közben Somogy püspök szentszéki ülnökké is kinevezte, így a kettős hivatal eléggé lekötötte idejét.

1815-ben elhagyta Szombathelyt. Nagy kitüntetés érte. Kinevezték a pesti egyetem historikus katedrájára alig 35 éves korában. Talán, ha püspökséget kínáltak volna fel neki, annak nem örült volna, de ezt a kinevezést örömmel fogadta, hisz megmaradhatott kedves foglalkozása mellett, sőt a tudományos központba jutva, még inkább kimélyíthette tudását.

1815-től 1842-ig élt Budapesten. E huszonhét esztendő csupa munka, csupa érték életében. Mint tanár nem arra törekedett, hogy növendékeinek fejét évszámok halmazával telítse, mert látta, hogy az adatok rengetege csak a világos látás és a tárgyszeretet rovására megy. Mélyen átlátta a latin közmondás értelmét: Historia est magistra vitae. Tárgyával apológiái alapozást akart adni a modern áramlatok minden káros hatása ellenében, tanítási módszerével pedig tudományszeretetre hangolta növendékeit, hogy a vizsga után ne dobják sutba a tudományt, hanem később is iktassák azt be napi munkásságukba. És nem dolgozott hiába: Bitnicz Lajos, Stegmüller János és Károly, Nogáll János, Somogyi Károly, Horváth Mihály, Csajághy Sándor, Szabó Imre, Danielik János, Lányi Károly és még sokan, mind az ő tanítványai voltak s mind irodalmi, tudományos és egyházi nagyságokká lettek.

1818—19-ben és 1823—24-ben volt a hittudományi kar dékánja, 1827—28-ban pedig az egyetem rector magnificusa. 1832-ben tudományos munkásságának elismeréséül az Akadémia rendes tagjává választották. Mint ilyen 1837-ben a Tudományos Akadémia megbízatásából tanulmányutat tett Német-, Angol-, majd Francia- és Olaszországban, később

402