Géfin Gyula (szerk.): A szombathelyi egyházmegye története II. 1777-1929 (Szombathely, 1929)
Negyedik rész: Adatok a Szombathely-egyházmegyei papság működésére vonatkozólag
ságos kanonokká nevezték ki, de ezeket csak mellékes körülménynek tekintette, nem sokat adott rájuk, haladt továbbra is a megkezdett úton. 1839-ben megkapta a cholti apátságot, egyúttal a központi papnevelő intézet kormányzását is reábízták. Visszakerült most abba az intézetbe, ahová ép 30 évvel ezelőtt mint kispap tette be a lábát s most annyi idő vihara és küzdelme után visszatért a kiinduló helyre. Visszatérése nem a hazajött vándor megpihenése volt, jött fiatalos tűzzel, mint mikor az Ür csókjával homlokán először jött ide, csak azzal a különbséggel, hogy most nem a saját lelkében építette a lelkiélet aranyhídját, hanem a reábizottakéban. Tele szeretettel, tele megértéssel, tele apostoli lelkiilettel. Megtehette volna, hogy felrakva a főpapi jelvényeket képviselte volna a napvilág előtt a jónevü intézetet, de őneki több kellett, atyja akart lenni növendékeinek. Volt ugyan külön lelkiigazgató, de ő is spirituális volt, volt külön tanulmányi felügyelő, de ő is prefektus volt. Minden évben ő maga tartotta a növendékek lelkigyakorlatát, Magyar Egyházirodalmi Iskolájukat pénzzel segítette, jó tanáccsal irányította. Ilyen nagy lekötöttség mellett is talált alkalmat arra, hogy kifelé is működjék. Megindította s 1841—43. években szerkesztette a Religio és Nevelés, Egyházi Tudósítások, Fasciculi Ecclesiastico-Litterarii c. folyóiratokat. Munkatársai közt vannak kiváló bátyja, József, a szombathelyi spirituális, a két Szenczy, kik közül Ferenc szombathelyi püspök, Imre csornai prépost lett, azonkívül a szombathelyi egyházmegyének számos tehetséges tagja. Szaniszló ezzel a vállalkozással nemcsak az egyetemes magyar egyháznak használt, de sok nevet örökíttetett meg a szombathelyi egyházmegyei írók csarnokában is. A királyi parancs 1844-ben új működési teret jelölt ki számára. A m. királyi helytartótanácsnál lett az egyházi ügyek alőadója, egyúttal szerbiai választott püspök. Kitűnő modora, nagy képzettsége, jogi tájékozottsága értékes emberré tették. Pedig nehéz helyzete volt, mert a királyi udvar és a nép között egyházi ügyekben ő képviselte a választófalat s neki felsőbb nyomás és az alattvalók zúgolódása ellenére is erősen kellett állnia a sarat. A hatvan felé ballagó ember életét eléggé megtörte a nehéz hivatal, örült tehát a 48-as időknek, melyek eltörölték a helytartótanácsot s annyi sok munka után — legalább egyidőre — ő is megpihenhetett. Visszavonult a budai, majd enzensdorfi ferences kolostorba s 394