Géfin Gyula (szerk.): A szombathelyi egyházmegye története II. 1777-1929 (Szombathely, 1929)

Negyedik rész: Adatok a Szombathely-egyházmegyei papság működésére vonatkozólag

egyedül csak lelkének szentelte minden idejét. E napok gyümölcse lett közkézen forgott munkája: Forma externa spiritualium exercitiorum per Ven. Clerum Hung, asservandorum. Vindobonae, 1850.

Erre a munkára, mégjobban annak írójára e napokban úgyis nagy szükség volt. A sokat hangoztatott szabadság

jelszava sokakban szabadosságot szült, a magukról és szent hivatásukról megfeledkezett papok a coelibatus és a hierarchia ellen mozgolódtak. Ilyen körülmények között Szaniszló papi lelke nyugodni nem tudott, előjött a kolostor csendjéből, a prímás országos penitenciáriussá nevezte ki s mint ilyen egyre-másra tartotta a papságnak a lelkigyakorlatokat, képezte a lelkigyakorlatok végzésére alkalmas egyéneket. 1850. szeptember 9-én Nagyszombatban 185 pap előtt beszélt először. Nem kellett sokat szónokolnia, a saját élete, a saját példája mindennél hangosabban beszélt. Hatása nagy volt s mikor a prímás az egybegyűlteknek kijelentette, hogy Szaniszlőt váradi püspökké nevezték ki, nem tudták, hogy örüljenek, vagy bánkódjanak. — Örüljenek, hogy ily érdemes emberre talált a kitüntetés, vagy szomorkodjanak azért, hogy ezáltal elvesztették vezetőjüket. Szaniszló mindenesetre szomorkodott, mert neki a püspökség csak töviseket hozott. Nem akart püspök lenni, hisz már eddig három püspökséget is visszautasított, most azonban oly nehéz helyzetbe került, melyből nem sikerült kimenekülnie. A király parancsában, a prímás óhajában, a váradi káptalan és papság könyörgésében az Isten akaratát kellett látnia, s ennek már nem mert ellentállani. 1851. V. 25-én

395