Géfin Gyula (szerk.): A szombathelyi egyházmegye története II. 1777-1929 (Szombathely, 1929)

Negyedik rész: Adatok a Szombathely-egyházmegyei papság működésére vonatkozólag

azt a mindent felszívó gyújtópontnak. (Élet, 927. 171.) Ha ez az érdekes gondolat igaz, akkor a vidék, a vasi-zalai televénvföldek nem mindig teljesítették kötelességüket. Mert a százölvenkétéves egyházmegye büszkén mutathat fel erőket és értékeket, akiket nem szívott fel a gyújtópont, sőt attól ugyancsak távolestek, megmaradtak a vidék csillagának. És jó volt ez így. Kell, hogy legyen nap. hova belehulljanak a fényes üstökösök, de csillag nélkül nem maradhat a vidéki égbolt. Csak az a baj, hogy így könnyebben elfelejtik őket. Mikor a mnItat megsárgnlt papírlapok, porlepte, molymarta könyvek nyomán magam elé teregettem, kétszáz-egynéhány nevet sikerült előhalásznom. A névsor nem teljes. A régiekre vonatkozólag sok-sok adat elkallódott, az újabbak meg szerénységből nem jelentkeztek. Ezelőtt félszázaddal a Vasmegyei Éapok hasábjain Köberl János sárvári prépost-plébános1) a szombathelyi papság irodalmi működésének ismertetését megkezdte, de néhány ember alapos életírása után elmaradt a dolog. 1893-ban a Magyar Sión közölte Szőllősy Károly tollából egyházmegyénk íróit, de névsora nagyon hiányos s legtöbbször másra-hivatkozással élt. Szinnyei 14 kötetes munkájából is nagyon sok papírónk kimaradt. Récsey: Vasmegyei írók c. munkája csak a B. betűig jutott. Az 1900-as évig ők a főbb forrásaim. Az utolsó negyedszázad embereit újságokból, körlevelekből, könyvtári jegyzékekből szedtem össze. Egyszerűbb lett volna, ha minden további nélkül névsorba szedtem volna őket, de, mert az egyetemi tanárokról és akadémiai tagokról bővebben kellett megemlékeznem, a többiek is két csoportba kerültek: a szépírók és a tudományos írók csoportjába. Ezekről külön életrajzot nem írtam. Legyen elég annyi róluk, amit Virág Benedek mondott önmagáról: Születtek, szerették az egyházat és hazát, dolgoztak érte — ez az ő életük története.

9 ő az egyedüli ember, aki bővebben foglalkozott az egyházmegye történetével. Bámulatos szorgalommal kutatott adatok után, pedig mint sárvári káplán, majd egervölgyi, ill. sárvári esperes-plébános sok lelkipásztori gonddal is küszködött. Nem egyéni célokért dolgozott. 1908-ban nem fogadta el a neki felajánlott kanonokságot, a tudományszeretet sarkalta őt. A főváros tudományos világának emberei, az egyházmegye hivatalos vezetői mind biztatták további munkálkodásra. Közben a sok munka kifárasztotta, nézeteltérések elkedvetlenítették, letette a tollat s abbanmaradt minden. Pedig — súlyban is öt kg-ot kitevő — kézirata csupa érték, én igen nagy örömmel forgattam. Legyen a hálás megemlékezés szava ez a néhány, jegyzetbe szorított sor.

336