Géfin Gyula (szerk.): A szombathelyi egyházmegye története II. 1777-1929 (Szombathely, 1929)
Második rész: Dr. Székely László: A szombathelyi szeminárium története
7. SZABÓ IMRE KORA. A PÜSPÖK MEGÉRKEZÉSE. Az elárvult egyházmegye 1869. november 21-én új püspököt kapott. Akkor szentelték Esztergomban püspökké Szabó Imrét. „Örömtől sugárzott arcunk, — írják a kispapok —- mert a sötét gyász véget ért és elárvult megyénk ilyen erővel bíró főpásztor kormányzására bízatott.“ December 9-én nagy csendben meg is érkezett az új főpásztor. A kispapok gyertyafényt láttak kiáradni a püspökvár oly hosszú idő óta sötét ablakaiból s egyszerre tudták, mit jelent. December 12-én már tisztelegtek is „előre szeretett főpásztoruk“ előtt. Kopsz rektor vezette fel őket a püspök elé s lelkes beszéd után mindenkit bemutatott. A főpásztor „örökön emlékezetes beszédet“1) intézett az ámuló növendékekhez, akik ezalatt országoshírű ékesszólásával, kézcsók alatt pedig kedves modorával ismerkedtek meg. A nagy öröm hatása, alatt az egyik kispap — Angerbauer — örömdalt írt a főpásztor tiszteletére. Ezt másnap zöldbársony kötésben a főduktorral együtt személyesen vihette át a püspöknek. „Majd átolvasom — mondta Szabó Imre tréfásan — és meglátom, poéta lesz-e belőle, vagy tilinkós?“2) December 14-én felejthetetlen ünnepe volt az egyházmegyének és különösen a szemináriumnak. De az egész népnek is. Az ünnepélyes beiktatás napján a házakon lobogók lengtek és a jövő-menő nép arcán öröm sugárzott. Mire a kispapok a székesegyházba mentek, a sekrestyét már tömve találták az egyházmegye különböző részeiből érkezett papokkal. Menetjiikhöz 30 díszmagyaros diák is csatlakozott, mikor a palotából a templomba kísérték a püspököt. Belépéskor megharsant a növendék papok ajkán az Ecce Sacerdos „bájhangú dallama.“3) A szentélyig menet háromszor kellett elénekelniük, mert a zsúfolt tömegen csak lassan és nehezen juthatott át a processzió. Az új püspök az oltár előtt „csengő hangján“ Veni Sancte-t intonált s utána püspöki székét elfoglalva latinul beszélt papságához. Beszédét egyszer félbe- *) *) KP. 1869. dec. 12. 2) KP. 1869. dec. 13. 3) KP. 1869. dec. 14. 240