Géfin Gyula (szerk.): A szombathelyi egyházmegye története II. 1777-1929 (Szombathely, 1929)

Második rész: Dr. Székely László: A szombathelyi szeminárium története

Október 15-én egy fiatal papot temetnek. Egyed Imre nemrég még a kispapok duktora volt, felszentelése után zala­egerszegi káplán lett s meghalni hazajött Szent Márton faluba. A kispapok négyeshangú gyászéneket zengenek temetésén. Hatan emelik vállukra koporsóját. Október 22-én egy másik szomorú temetésen vesznek részt a kispapok. Szaniszló József prépostkanonokot teszik örök nyugalomra. A megboldogult hosszú időn át volt a szemináriumnak szeretett lelkiigazga­tója. A „charitate et serenitate insignis“ kanonok halála 72 éves korában következett be. Temetésén rengeteg nép vett részt s volt tanítványai közül sokan bejöttek vidékről is. A kis­papok négyhangon énekeltek temetésén és őszintén meggyá­szolták az elköltözöttet. „Utinam virtutum tuarum, pia anima, exemplo incendamur.“ Ebben az időben kilép a szemináriumból egy nyolcadikos „oblectamenta mundana cupiens.“1) Pestről pedig hazakül­­dik egyik kispapunkat „propter defectus disciplinares.“2) Eb­ben az időben a püspök több harmadévesnek megengedte, hogy a negyedévről magánvizsgát tegyenek.3) Május 3-án a a ferencesekkel együtt ünnepelték a kispapok a japán ferenc­­rendi vértanuk szenttéavatását. Szentmiséjükön négyhangon énekeltek. Az 1863—64-iki iskolai év új lelkiigazgatóval (Bődy Antal dr.) és új dogmatikai tanárral (Berger Ignác dr.)< kez­dődött. 1865. január 11-én jegyzi fel a tanári jegyzőkönyv, hogy a rektor szigorúan megfeddette az első múzeum lakóit, „bor titkos behozatala és a papi józansággal homlokegyenest ellen­kező kihágás miatt.“ 1865. április 30-án hirdette ki a püspök klasszikus be­szédben a jubileumi évet, melyet IX. Pius pápa a Syllabus­­nak és a Szeplőtelen Fogantatás dogmájának örömére el­rendelt. 1865. október 18-án temettek egy fiatal papot, Lóránt Imre szenttamási káplánt a székesegyház kriptájába, ki még másfélévvel ezelőtt mondta újmiséjét. 0 TP. 1862. okt. 23. 2) TP. 1862. dec. 13. 3) TP. 1862. jún. 30. 238

Next

/
Thumbnails
Contents