Géfin Gyula (szerk.): A szombathelyi egyházmegye története II. 1777-1929 (Szombathely, 1929)
Második rész: Dr. Székely László: A szombathelyi szeminárium története
1831-ben Bőle még panaszkodott, liogy az újabb kispapnemzedék már nem bírja jól a latin nyelvet. Az elöljárók erre el is rendelték, hogy a kispapok közt a társalgási nyelv a latin legyen. Most mégis, a nagy nemzeti fölbuzdulás idején még azt is elhatározzák, hogy a jegyzőkönyveket magyarul vezetik. A jegyzőkönyveket az elöljárók 1842-től, a kispapok pedig 1847-től bizonyos ideig magyarul szerkesztették. Az enyhítések akkor indulnak meg erősebben, amikor Bőle régi nagy energiáit szélütés éri. Az elaggott egyházfő nem tud már régi rugékonyságával ellenállani az idők megváltozott szellemének. Öreg korát több súlyos betegség zavarja meg, de 1841 óta állandó a betegeskedése. A papszenteléseket is más végzi már, hol a győri, hol a zágrábi püspök. 1843. június 4-én, 81 éves korában halt meg s június 15-én kísérték utolsó útjára.1) 5. BALASSA GÁBOR KORA. Bőle halála után alig egy esztendőre (1844. március) megjött az új püspök. Elődje szabályait újra kiadta s annak szellemében és medrében folvdogált a papnöveldéi élet. Kormányzásának kezdetén egy furcsa határozatot hozott a püspöki szentszék. „Tekintetbe vévén a megyei papságnak fölös számát“, elrendeli, hogy az elmúlt esztendőt minden kispapnak ismételnie kell. Senkit nem vesz fel, senkit nem szentel fel ebben az évben, így akar segíteni a papfölöslegen.2) Már az előbbi időkben is baj volt, hogy nem tudták a felszentelt papokat elhelyezni. Azok azután a szemináriumban maradtak és várták diszpozíciójukat. Sokszor inkább lézengtek bent, mintsem komoly előkészületet végeztek volna a lelkipásztorkodásra. Szaporítani kellett volna a plébániák számát. De erre Somogy óta senki sem gondolt. Csak a papot kérő hívek, akik azonban hiába zörgettek kérésükkel a püspökvárban, vagy a helytartótanácsnál. Ahol ekkora vakság mutatkozik a legfontosabb teendőkkel szemben, ott már meg kellett indulnia a hanyatlásnak. ') Assziszt. k. VII. 223. 2) 1844/419. sz. júl. 16. 216
