Géfin Gyula (szerk.): A szombathelyi egyházmegye története II. 1777-1929 (Szombathely, 1929)
Második rész: Dr. Székely László: A szombathelyi szeminárium története
hogy üdvösen megdöbbenjenek.1) Sokat a prefektus feddett meg, sok rektori dorgálásban részesült. Eltávolítás azonban ritkán történt. Egyszer valaki engedély nélkül Kőszegre utazott. Egy másik az éjtszakát a szemináriumon kívül töltötte.2) Ezek az esetek nem voltak elég súlyosak a consilium abeundi-ra. Viszont az ellenőrzés alapos volt. A kispapok csak a tanulmányi felügyelő társaságában mehettek a dominikánusokhoz is asszisztálni vagy reggelizni. Nagyszombati szent sír látogatására olykor a prefektuson kívül a rektor is elkíséri kispapjait. Néha önkéntes kilépések is történnek. Ritkán. Egyik kilépő, aki éppen az assziszt. könyv szerkesztője volt, meghatott levélben búcsúzik társaitól s hálával emlékezik meg a szeminárium jótéteményeiről.3) A jozefinizmus világias szelleme tehát már tett némi hódításokat a magyar Bretagneban is. A különben derék elöljárók kezdték elveszíteni energiájukat a korszellem szuggesztiójával szemben és nem tudták egészen átszármaztatni növendékeikre azokat az erényeket, amelyeket bennük még a régi talaj termelt. Egészséges emberek is hordanak olykor fertőzést magukkal: az ö más légkörben nevelkedett lelkűket már nem tudják megrontani azok az elvbacillusok, amelyek növendékeiknek már romlására válhatnak. De a korszellem másrészről felkelti a nemzeti érzést és a magyar nyelv szeretetét is. A szemináriumba magyar folyóiratok járnak. Egy időben el is rendeli az elöljáróság, hogy időmegtakarítás céljából az újságot szabad időben egy olvassa föl a többinek is. Szaniszló Ferenc megküldi Pesten szerkesztett lapjait. Kéthavonta jelennek mega Fasciculi Ecclesiastico- Literarii. 1841 újévtől jár a ,,Religio és Nevelés“ s az „Egyházi Tudósítások“ is. A kispapok saját költségükön előfizetnek az „Athenaeumra“, a „Regélőre“ és a „Honművészre.“ 1841-től kezdve Szaniszló József már nem latinnyelvű beszédeket mond a kispapoknak. Mikor a helytartótanács kérdést intéz a szemináriumokhoz (1841. nov. 18.), a szombathelyi elöljárók azt felelik, hogy semmi akadályát nem látják annak, hogy a teológiai tárgyakat magyar nyelven adják elő. *) *) TP. 1831. július 6. 2) TP. 1835. február. 3) Assziszt. k. 1830. V. 9. 215