Géfin Gyula (szerk.): A szombathelyi egyházmegye története II. 1777-1929 (Szombathely, 1929)
Első rész: A szombathelyi egyházmegye püspökeinek élete és működése (1844 - 1929) - VII. Füssy Tamás: Szabó Imre
A természettudósok ezen a nyáron Szombathelyen tartották közgyűlésüket. Az elnöklő püspök megnyitó beszédében teljes fényben ragyogtatta szellemét és szónoki talentumait. Hangjának még megvolt a régi, szokott ezüstcsengése, mikor beszédében — talán előérzésből — ezeket a szavakat mondta: „Ahol az a csillag ragyog, Én is oda való vagyok.“ A természettudósok nyolcnapos gyűlése alatt a fáradalmakat elég jól bírta, sőt barátja, Modrovies Gergely zalaapáti apát társaságában októberben körútra indult. Elment Pannonhalmára a pompásan restaurált templom megtekintésére, meglátogatta a győri püspököt, kanonokokat és a csornai premontrei prépostot is. A hosszú utazás azonban alaposan kifárasztotta. Hazaérkezése után egy hétnél tovább maradt ágyban. Ekkor — október 6-án — érte a legnagyobb kitüntetés. Az egyház és tudomány terén szerzett érdemei elismeréséül valóságos belső titkos tanácsossá nevezte ki a király. A közeli halál sejtése egyre határozottabb lett nála. Mikor a kitüntetés alkalmából díszes küldöttség tisztelgett nála, szokott, kedélyes mosolyával mondogatta: „Ő Felsége magas kegye a legmélyebb jobbágyi hódolattal tölti el lelkemet“ — aztán odafordult a küldöttség szónokához és csendes, alig hallható hangon folytatta: „Hanem nem tudom, hogy ez nem-e a lélekharang, avagy figyelmeztetés arra, hogy nemsokára menni kell.“ Egyre fogyott, egyre erőtlenedett, de novemberben mégis fölment a fővárosba, ahol a felség kezébe letette a titkos tanácsosi esküt. Jelen volt azon az ebéden is, melyet Haynald Lajos bíborosérsek Jacobini bíboros, pápai államtitkár tiszteletére adott. 1880. Szilveszter estéjén szólt utólszor híveihez. Elgyengült testi ereje aggasztotta környezetét és kérve-kérték, hogy álljon el szándékától, ő azonban azt felelte: „aki nekem azt mondja, hogy ne tartsak szónoklatot, az ellenségem.“ És ment és szónokolt a zsúfolásig telt székesegyházban ezrek előtt. Előrehaladt tüdőbaja tönkretette azt az erős, kitartó, csengő hangot, mely oly sokszor ragadta el a híveket. Hallgatván most a beteg főpásztort fájdalmas érzés járta át a 8 113
