Géfin Gyula (szerk.): A szombathelyi egyházmegye története I. 1777-1928 (Szombathely, 1929)

Első rész: A szombathelyi egyházmegye püspökeinek élete és működése (1777 - 1843) - I. Felsőszopori Szily János

mindenegyes alkalommal csodálatos jósággal volt kegyes magához ölelni s irántam tanúsított különleges kegyessége oh mélységes vágyat hagyott utána szívemben, hogy mindenkor, amíg csak élek, megőrizem jóságának emlékét s legnagyobb boldogságom, mely e földön érhet, az marad, hogy mindhárom alkalommal, mikor előtte megjelenhetni szerencsém volt, irányomban érzett atyai szeretetét tapasztalhattam.“1)

Április 7-én a püspöki szentszéknek ír Bécsből s elrendeli, hogy papjai a szentmisékben mondják a pápáért szóló imát (collecta) s híveiket is buzdítsák, hogy buzgón imádkozzanak a Szentatya bécsi útjának sikeréért.

Ám ily kellemesen kezdődött Szilv bécsi tartózkodása, oly kellemetlenül végződött. II. József nagyon jól tudta, hogy önkényes rendeletéi ellen a legerősebb ellenállást kát. részről Szily János és Esterházy Károly gróf fejtik ki. Utóbbit előkelő rokonsága, nagy tekintélye megvédte a császár haragjával szemben, Szilyn azonban annál csúfosabb hosszút állott. Novák Chrysostom bakonybéli apát, ki e napokban szintén Bécsben tartózkodott, következőkép beszéli el ezt naplójában: Egy alkalommal a pápa meghívta Szilyt, kocsizzék ki vele. A programúiban azonban változás állott be, amennyiben a császár is csatlakozott a pápához s a kocsiba felszállva nagy hosszúsággal vette észre Szilyt a pápa mellett. Az úton csak arckifejezése mutatta haragjának íellobbanását; mihelyt azonban hazaértek, bilietet küldött a kancellárnak, melyben megparancsolta, hogy Szily azonnal hagyja el Bécset, utazzék Pozsonyba s ott a kir. tanács előtt adjon számot ellenzékieskedő magatartásáról, az ellene emelt vádról; továbbá megparancsolja, hogy a helytartótanács a püspököt legfelsőbb megrovásban részesítse. Megtiltja egyúttal, hogy Szily külön

J) „Singulis his vicibus mira cum benignitate me complecti dignatus est Beatissimus Pater, tantumque testata erga me peculiari sua clementia sui in corde meo reliquit desiderium, ut perpetuo donec vixero, benignitatis suae memoriam retenturus, ac inter maximam meam felicitatem, quae in hoc mundo evenire potest, reputaturus sim, quod ternis vicibus, quibus accedendi gratiam habui, paternum eius in me affectum expertus fuerim.“ Szilynek Pinto Poloni Bertalan római ügyvivőhöz ápr. 30-án írt leveléből. Püsp. lev. I. állv. kurrens iratok közt.

55