Géfin Gyula (szerk.): A szombathelyi egyházmegye története I. 1777-1928 (Szombathely, 1929)
Első rész: A szombathelyi egyházmegye püspökeinek élete és működése (1777 - 1843) - IV. Bőle András
Június 19-én Árokszálláson folytatta egyházlátogató útját Bőle püspök. 20-án Kicléden, 21-én Vasfarkasfalván, 22-én Vaskomjáton, 23-án Lődösön, 24-én Pásztorházán, 25-én Szenteleken, 26-án Óbéren, 27-én Baksafalván, 28-án Pusztaszentmihályon, 29-én Németcsencsen, 30-án Kukméren, július 1-én Némethidegkúton, 2-án Királyfalván, 15-én Rábakereszturon, 16-án Felsőrönökön, 17-én Németszentgróton, 18-án Németúj,váron, 20-án Szentkúton, 21-én Németsároslakon, 22-én Pinkakertesen, 23-án Szentpéterfán, 24-én Alsóbeleden, 25-én Pósaszentkatalinon és Németlövőn, 27-én Németkeresztesen, 28-án Pornón folytatja le a vizitációt. Két változás esik ez évben a szemináriumban. Az egyik a vakáció idejének előretolása. Ez ideig szeptember és október hónap volt a szünidőnek szentelve. Ettől az évtől kezdve egy hónappal előbb végződött s október elején kezdődött az iskolaév. A kispapoknak ez sehogyansem tetszett. „Hoc suadebat stulte Germanus et sequebatur coece HUngarns“ (Ostobán tanácsolta ezt a német s vakon követte a magyar), jegyzi fel nagy búsan a kispapok krónikása.1) A másik változás abban állott, hogy a veszprémi szeminárium eddig a szombathelyiben neveltette filozófusait; ettől az évtől kezdve a veszprémi fdozófusokat a pécsi szemináriumban helyezik el. Helyük nem maradt üresen. Alagovich Sándor, zágrábi püspök, a magyar nyelv ismeretét óhajtván egyházmegyéjében terjeszteni, felkérte Bőiét, hogy kisszemináristáit fogadja be a szombathelyi szemináriumba. Bőle teljesítette a kérést s az év őszén hét zágrábi kispap vonult be a szombathelyi papnevelőintézet falai közé.2) Pehám György is bevonult a papneveldébe mint filozófus társainál jóval öregebb fejjel. „A beöltözés után — így írja le első benyomásait — elöljáróink felvezették a kispapokat a püspök úrhoz, aki egy szép latin beszédben, — amely fölött én egészen bámulatba estem, mert soha ily hosszú és folyékony latin beszédet nem hallottam — szorgalomra és főként jámborságra s istenfélelemre buzdított bennünket. Miután beszédét befejezte, hozzám fordult s azt mondotta: ,Istum jam nosco, iste enim est meus.‘ (Ezt már ismerem, ez az én *) *) Assz. K. VII. k. 152. 1. 2) Kispapi protokollum I. k. 13. 1. 378
