Géfin Gyula (szerk.): A szombathelyi egyházmegye története I. 1777-1928 (Szombathely, 1929)

Első rész: A szombathelyi egyházmegye püspökeinek élete és működése (1777 - 1843) - III. Perlaki Somogy Lipót

restyében felállítandó oltár számára hagyományozta Guido Reni Sz. Család képét, a nagy mester utolsó alkotását s azt a hat, porcellánból remekbe készült gyertyatartót és feszületet, melyeket Mária Terézia Herzan bíboros bázioltára számára ajándékozott. Ugyancsak a kápt. sekrestye számára hagyta Szily és Herzan arcképeit.1) A gyönyörű nagypréposti lak s eme nagyértékű műkincsek mindig ébren fogják tartani e ki­váló ember emlékét. Aki pedig a piisp. levéltárban az egyház­megye első 30 évének történetét kutatja, szüntelenül talál­kozni fog Eölbei ritka szép írásával, tiszta logikájával kitűnő fogalmazványain. Megérdemli, hogy az egyházmegye hálás szeretettel őrizze meg emlékét. Pinkafő jámbor plébánosa, Veinbofer József, július 31-én örömmel küldte meg Somogynak az Oltáriszentség imádására készített iratát, melyre a még mindig jozefinista szellemű bé­csi cenzúra csak nagynehezen adott nyomtatási engedélyt.2) Érthető, hogy a Czuppon kanonok halála után megüresedett *) *) „Ad internam Sacristiam Capitularem pro Ara ibidetn ad Usum infir­morum, vel seniorum Canonicorum cum indultu Dni Dioecesani erigenda, lego pretiosam Imaginem pictam familiae Sacrae celebris Pictoris Guido-Rheni, ulti­mum originale opus, per Cardinalem Herzan Roma allatum, cum Crucifixo et appertinentibus Candelabris ex Porcellana affabre confectis et condam Cardinali Herzan per Augustissimam Mariam Theresiam pro domestico Sacello donatis; ac denique pro continuanda Praesulum Sabariensium serie Imagines duorum primorum Epporum Sabariensium Joannis Szili (sic) et Cardinalis Francisci Her­­zán (sic) in eadem Sacristia Capitulari appendendas.“ Az eredeti végrendelet a kápt. lev.-ban. — Megemlítem, hogy a Sz. Család festmény hátlapján egy régi, valószínűleg Emiliani kezeírásával megírt lap elmondja, hogy: „Bambino e S. Giuseppe fu fatto da Guido Reni il resto dalia Sirani sua Scolara. Cosi stava scritto anticamente dietro la.“ („A kis Jézust és Sz. Józsefet G. Reni festette, a többit Sirani nevű tanítványa. így volt hitelesen írva ott hátul.“) 2) „Mitto Excellentiae Vestrae exemplar unum devotionis erga Ssmum, quod tandem aliquando a Censura Wiennensi adprobatum, et prelo dimissum est. Cum proxima adveniente adorationis solemnitate hanc devotionem cum pa­­rochianis meis instituam.“ 311

Next

/
Thumbnails
Contents