Géfin Gyula: A szombathelyi székesegyház (Szombathely, 1946)

A székesegyház a bombázás előtt

Szent István 1009 körül a győri püspökségnek adományozta Szombathelyt. A kőfal-övezte városka a Gyöngyös és Perint közt terült el, a Gyöngyöstől keletre Szent Márton jobbágyközség, a Perinttől nyugatra Perint jobbágyközség feküdt. A város nyugati részén emelkedett a győri püspökök kettős körfallal és sánccal megerősített vára, mely főleg a török időkben vitt jelentős szerepet.2 A város megerősített volta miatt telepítette ide az 1578. évi pozsonyi országgyűlés a vasvári társaskáptalant és értékes levéltárát. Ugyanebben az időben lett Szombathely a vármegye székhelye is.

A város plébániatemploma a Szentmárton községben fekvő ősi Szent Márton-templom volt, mely a hagyomány szerint a szent püspök szülőháza fölött épült.’ 1638-ban ifj. Draskovich György gróf győri püspök a Szent Mártontemplomot a hozzátartozó plébániaházzal és javadalommal együtt a dominikánusoknak adta, a plébániát pedig a várba vitte át. Ettől az időtől kezdve a püspöki vártemplom egyben káptalani- és plébániatemplom is volt.

1658-ban lépett a győri püspöki székre a hatalmas tetterejű Széchenyi György (1592—1695), ,,a bőkezűség és adakozás csodája“, aki újjáépítette a vártemplomot (1665) és tíz év munkájával (1669—1679) helyrehozta a négyszögalakú külső és a köralakú belső vár erődítményeit és épületeit. Valamivel korábban (1630) Sennyei István püspök a ferencesek 1360 körül épült templomát és zárdáját restaurálta és nagyobbította. 1670-ben özv. gróf Erdődv Györgyné, sz. Batthyány Erzsébet a domonkosok templomát újította meg s építette fel kolostorukat.

1711 júniusától 1712 februárjáig pestis dühöngött Szombathelyen, s 2.000 embert, a város lakosságának kétharmadát elpusztította. Az addig szinte színmagyar városit)