A Szombathelyi Egyházmegye Zsinati Törvénykönyve (Statuta Dioecesana). Kihirdetve az 1927. évi október 4-8. napján tartott zsinaton (Szombathely, 1927)
II. Személyek
48 c. 3. §.). Ha az Apostoli Szentszéktől engedélyük van az egyházmegyeinél magasabb stipendiumot kérni, azt kötelesek az egyházmegyei hatóságnál bemutatni. 9. VILÁGI ALKALMAZOTTAK. 84. §. Istentiszteleteknél és szent ténykedéseknél világi hívek közreműködését is igénybe veszi az egyház. Ezek között első helyen áll a kántor. Minden plébániatemplomnál legyen megfelelő javadalommal összekötött kántori állás, melynek szervezéséről gondoskodni a hitközség, illetőleg az iskolaszék feladata. Kántori állás rendszeresítendő azon fiókközségekben is, ahol soros plébániai istentisztelet tartatik. 85. §. A kántor, mint az egyház alkalmazottja, a plébános ellenőrzése alatt áll, aki az ő hivatali elöljárója (1185. c.). A plébános lévén a templom igazgatója, a kántor egyházi ének dolgában is az ő utasításaihoz tartozik igazodni. Kántor csak katolikus vállású, feddhetetlen életű és az egyház törvényiéi szerint élő egyén lehet, akinek erre a hivatalra megfelelő képesítése van. 86. §. A kántori hivatal vagy önálló, vagy tanítói állással van összekötve (kántortanító), önálló kántori állásra csak kántori oklevéllel lehet pályázni. Kántortanítói állásnál szintén megkívántatik a kántori képesítés; kivételesen azonban az egyházmegyei hatóság olyant is megerősíthet, akinek nincs képesítése, de azzal a feltétellel, hogy egy éven belül megszerzi a kántori oklevelet. Állami vagy községi iskola tanítója is végezhet kántori teendőket, végleges megerősítést azonban nem kap, hanem csak visszavonásig szóló megbízást. 87. §. A kántori állás betöltése a tanítóválasztásra érvényes szabályok szerint a kerületi esperes elnöklete alatt történik (Rendsz. I. 107. 120. §.). A pályázók nyilvános próbaénekléssel és orgonálással tesznek bizonyságot képességeikről. Ez a próbaéneklés és orgonálás csak istentiszteleten kívül és kizárólag az elnöklő esperes irányításával, esetleg az általa kijelölt szakértőbizottság bevonásával tartható. Az esperes szólítja fel a