Fábián Árpád: A 200 éves szombathelyi egyházmegye emlékkönyve (1777-1977) (Szombathely, 1977)

Meszelényi Antal: Szent Márton püspök életútja

SZÜLETÉSI HELY ÉS IDŐ Kezdettől fogva mind az egyik, mind pedig a másik élénken foglalkoztatta a kutatókat. A vita nemegyszer viharossá vált. Mártont az egyik fél éppúgy ki akarta sajátítani magának, mint a másik. A mieink egyik csoportja az úgyne­vezett pannonhalmistákból állott, míg a másik a szombathelyistákból tobor­­zódott össze. Helyi vonatkozásban mindkettőnek, b és v változattal, a Sabária, illetve Savária lett a világító reklámtáblája. De egyelőre csináljunk rövidzár­latot, hogy előbb betekintsünk a családi otthonba. A házaspárról az a hír járta, hogy mindketten a kelta, vagy szláv törzs­ből eredtek. A komolyabb és így hihetőbb források inkább az előbbi mellett állnak ki. Ez a rátapintás azért is csábítóbb, mivel a szlávok később, mégpe­dig a VI. sz.-ban szállingóztak hazai tájainkra.- Akadt olyan hírverés is, ame­lyik a családot előkelőbb magaslatra helyezte. Eme tévedésbe Szentünk egyik különben megbízható életírója: A. Lecoy de la Marche is belebotlott. Az így keletkezett délibábos legenda szentünk rokonságát nem kevesebb, mint 10 szenttel, 14 fejedelemmel, 8 királlyal s ugyanennyi császárral gazdagította.3 A felesleges rangosítás tetszhetett azoknak, akik a dicsőségért kapkodtak, de kevésbé azoknak, akik a valóságot keresték, még ha az egyelőre szürkébb­nek ígérkezett is. A francia nyelvterületen ide sorozható A. Regnie, akinek mű­ve: St. Martin („Les Saints”) egymás után érte el a kiadásokat. És méltán, hisz kereszt- és hosszmetszetben egyaránt kiérződik rajta hősünk egyik legmeghit­­tebb tanítványának és munkatársának: Sulpicius Severus-nak (363—425.), to­vábbá az imént idézett Lecoynak összes előnyös hatása. S ha éppen itt tartunk, nem feledkezhetünk meg Rogács Ferenc szombathelyi kanonokról, a későbbi pécsi püspökről (|1962.) sem. Az emlékezés annál indokoltabb, mivel szerencsés rátapintással, lelkiismeretes részletezéssel és nyereséges kiegészítéssel végezte el a magyar fordítás tetszetős munkáját. A kettős feladatban már kevésbé színes vonásokkal jelenik meg a Márton-család, de a mostani halványabb fényt és dicsőséget kárpótolni fogja fia későbbi életszentsége. Egyelőre még csak távolabbi szemlélője volt a kis együttes a körülötte morzsolódó életütemnek, s ebben Nagy Konstantin (306—337.) majd három örökösének, az ifjabb II. Konstantin (338—341), a közép helyet elfoglaló Kons­­tansz (340—350.) és Konstanciusz (338—361.) fegyverzajos uralmának. Hárman voltak s háromra esett szét a császárság is, még jó, hogy az emberek a régi dicsőségből narkotizálták magukat. Nem akarták hinni, hogy a lassú halódás felé tartanak, pedig meg kellett volna látniok, hogy minden jel erre figyelmeztet. A politikai szétesést, ahogy éppen csak érintettük, követte a vallási atomizálódás. A római fő- és mellékis­tenségek még mindig követelték maguknak a kizárólagosságot, és nem akarták észrevenni, hogy kongatják felettük a vészharangot. A kereszténység nemcsak Rómába vonult be, hanem a szétesés után a tartományaiba is. Rajta kívül je­lentkezett a keleti mágiák sokfélesége, ami a kereszténységet is gyengítette. Ennél is erőteljesebben a különböző vadhajtásai, köztük a legfertőzőbb aria­nizmus. Azt verejtékezte ki magából, hogy Krisztus nem egylényegű a teremtő Atyával, hanem csupán hozzá hasonló. A vallási zűrzavar tehát semmivel sem mondható kisebbnek, mint a poli­tikai. Már most miként reagált e kettősségre a mi famíliánk ? A családfőt a vallás­ügyi kérdések csak annyiban érdekelték, hogy az ősi fantomokat ne bántsák. 96

Next

/
Thumbnails
Contents