Fábián Árpád: A 200 éves szombathelyi egyházmegye emlékkönyve (1777-1977) (Szombathely, 1977)

Kovács József: A veleméri Szentháromság-templom (Történelem, ikonográfia, ikonológia)

megsejthető, hogy a bibliai író az általa kifejtett tanításhoz szemléltetésként Vénusz-mítoszokat használ fel: olyan szavakat és kifejezéseket és képeket használ ugyanis, amelyek a különféle Vénusz-mítoszokra is jellemzőek. Az alapkép a Nap és a Hajnalcsillag viszonya. Ha úgy fogjuk fel, hogy Hajnalcsillag büszkén dacolni próbál a napfölkeltével, akkor a kép a kísértést, a bűnös vágyódást, a bűnt és a végső bukást idézi az emlékezetbe (v.ö.: Izaiás 14., 12—15.). Ha pedig úgy tekintjük a Hajnalcsillagot, mint amelyre a Nap „szór tűzessen ezer sugárt” (Dante, Purg 27., 133.) és mint amely így alacsonyabb rendűként bőven és mindennél előbb részesül a legfőbbnek adományaiban, — ,,a Naptól szépül” (Dante, Par 32., 103.) —, akkor pedig a képhez az eszmetársítás Isten jó adományai és tökéletes ajándékai, az alacsonyabb rendűnek a felmagasztalása és istenadta dicsősége (v.ö.: Jakab 1., 9—10. is!).

A dosis szó tehát a következő bibliai részletre utal:

„Az alacsonysorsú dicsekedjék méltóságával, a gazdag ezzel szemben nyomorúságával, mert úgy el fog múlni, mint a mező virága. Fölkel ugyanis a nap és perzselő hevével elszárítja a virágot: szirma lehull és színpompája odavész (v.ö.: Phaeton halálra égett, amikor elbizakodottan hajtotta atyja, Héliosz isten napszekerét). — Boldog az az ember, aki állja megkísértést, mert ha hűnek bizonyul, elnyeri az élet koronáját, amelyet Isten azoknak ígért meg, akik őt szeretik.

Senki se mondja a megkísértés idején: az Isten kísért engem. Isten nem kísérthető rosszra, de maga sem kísért senkit. Mindenki úgy esik kísértésbe, hogy saját kívánsága vonzza és csábítja. A kívánság azután mihelyt megfogant, bűnt szül, a bűn pedig, ha végrehajtják, halált okoz.

Ne tévelyegjetek tehát (planaszthe, v.ö.: planéta, bolygó!) szeretett testvéreim. Minden jó adomány (doszisz agathé) és minden tökéletes ajándék onnan felülről van, alászállva a világosságok Atyjától (apó tu patrosz ton photon; amire tehát alászáll: Phoszphorosz. Lucifer, fénythordozó!). Nála nincsen változás, sem fogyatkozás (az égitestek jelenségei). Szabad akaratából hívott meg minket az életre az igazság igéjével (és nem Vénusz-fia Kupidó közreműködésével v.ö.: Verg., Aen .1, 718 sk, Dante, Purg., 8, 7—9), hogy zsengéje (kezdése) legyünk teremtményeinek miként Deukalion és Pyrrha hátrahajított kövei — laasz —, amelyekből emberek — laoi — lettek, kezdete lett az új emberiségnek; v.ö.: Ovidius: Metamorphoses I, 313—415; Homérosz: Iliász 24, 611)”. (Jakab 1, 9—18).

Mint lehetséges erkölcsi alkalmazás a fentebbi értelmezésben jól ideillenek Szent Ágoston szavai: „Az engedelmességben való megmaradást a világosság Atyjától, kitől minden jó adomány és tökéletes ajándék vagyon, remélhetjük és mindennapi imáinkban kérnünk s ezt cselekedvén bíznunk kell, hogy mi is az előrerendeltek sorába tartozunk; mert hogy megtegyük, azt is Ő adja . .. Éltetek fogytáig adja, hogy benne megmaradjatok; Ö, akinek naponta mondjuk: ne vígy minket a megkisértésbe” (De dono perseverantiae, cap 22).

530