Fábián Árpád: A 200 éves szombathelyi egyházmegye emlékkönyve (1777-1977) (Szombathely, 1977)
Kovács József: A veleméri Szentháromság-templom (Történelem, ikonográfia, ikonológia)
II. Korona és Mitra (A veleméri Szentháromság-templom Szent László- és Szent Miklós-képének a funkcióelemzése) DILUCULUM A diluculum az éjszakának a végét jelzi, amikor kezd oszlani a sötétség, de a napfölkeltére még várni kell. A diluculum így éppen ellentéte a lucernariwmnak, az esti szürkületnek. Míg az utóbbi időszak egyre inkább sötétedik a teljes besötétedésig, addig az előbbit az jellemzi, hogy folytonosan világosabbá lesz a teljes kivilág'osodásig. A veleméri templom „éjszakás” északi falának a keleti irányba haladó része is már ezt a diluculumot jelzi. Mivel a hajó freskóinak ikonográfiái programja, hogy képekkel jelezze azt, hogy a templom az „imádság háza”, az északi falnak e szakasza, ami már a diluculumot jelzi, alkalmas volt arra, hogy a művész itt olyan képet fessen meg, amely az egyház kánoni imádságának a hajnali részét is jelölheti, amit szintén diluculum vagy laudes matutinae, hajnali dicséret elnevezéssel szoktak emlegetni. Bár ez a diluculumkor mondandó laudes eredetileg az Egyház hivatalos imájában, a zsolozsmában különálló egység volt, a liturgikus írók és az istentiszteleti gyakorlat igen gyakran egybekapcsolják a nocturni vagy matutinum névvel jelzett virrasztás imaóráival. A veleméri festőnk is egyetlen nagy képben, az Epiphania kompozícióban érzékíti meg az éjszaka minden imaóráját, beleértve a diluculumot is. Az egységet még határozottabban kifejezi az a tény is, hogy a diluculumot jelző képek is — akárcsak a nocturni képei — a 71. (Vg) zsoltárból valók, amely zsoltár viszont az ősi liturgiái gyakorlat alapján az Epiphania — a Teleky kódex kifejezésével: ,,Ur ky jelenése” —, azaz, Vizkereszt ünnepére jellemző. E zsoltárban ugyanis nemcsak arról van szó, hogy Jeruzsálem új királyához „királyok jönnek és ajándékot hoznak” — hanem így folytatódik: „Hódol neki a föld minden királya és minden nemzet őt szolgálja. Az imádkozó szegényt ő menti meg, s a nyomorgót, kit nem segít senki, a gyengén, ügyefogyotton könyörül, a szegények életét ő fogja megmenteni. (13—14. vers) A „király” és az „imádkozó szegény megmentője” címén került az Epiphania kompozícióba Szent László magyar király és Szent Miklós myrai püspök alakja, mint két olyan szenté, akik alkalmasak arra is, hogy képjelei legyenek a diluculumnak. 525
