Fábián Árpád: A 200 éves szombathelyi egyházmegye emlékkönyve (1777-1977) (Szombathely, 1977)
Szigeti Kilián: A szombathelyi egyházmegye egyházi zenéjének története
Szólnunk kell még néhány szót a vesperásokról. A középkorban a délutáni istentiszteletnek egyetlen formája volt a vesperas, amelyhez idővel hozzákapcsolták a hitoktatást. Litániának, mint szertartásnak végzése a 16. században kezdődött. A Szűz Mária litániát az itáliai Lorettoban mondták először nyilvánosan 1531-ben, s innen nevezték Lorettói Litániának. 1558-ban megjelent a litánia nyomtatásban, valószínűleg a jezsuita Canisius Péter rendezésében. Majd 1587-ben V. Szixtusz pápa jóváhagyta nyilvános végzését. Ettől kezdve a jezsuiták különös szeretettel építették be lelkipásztori munkájukba a délutáni Litánia-ájtatosságot, amelyet lehetőleg énekelve, sőt ahol lehetett zenekarral végeztek.576 Hazánkban a katolikus restauráció keretében terjedt el széles körökben és a nép nagyon megkedvelte. Hamarosan háttérbe, majd később teljesen kiszorította a vesperást a nép gyakorlatában. Szombathellyel kapcsolatban láttuk, hogy amikor 1644-ben a nagy tűzvész után a város fogadalmat tett Szt. Flórián tiszteletére, abban a város felszólította a lakosságot, hogy Szt. Flórián ünnepének előestéjén jelenjen meg a vesperáson. (L. fentebb a 298. lapon) Sőt, amikor ezt a fogadalmat 1783-ban kibővítették, iákkor Szt. Flórián egész nyolcada alatt vesperást tartottak a piaci kápolnában, amelyre hivaitalosak voltak a város lakói. Kőszegen a 18. században a jezsuiták már előnyben részesítették a litániát, és csak nagyobb ünnepek alkalmával volt helyette vesperás. A vesperást a Szt. Jakab templomban végül is 1863-ban ill. 1876-ban törölték el a bencések. Celldömölkön Koptik Odó minden nap zenés vesperást tartott, de az apátság 1787-ben történt feloszlatásakor ez végleg megszűnt. Szily Jánosnak 1777-ben kiadott Instructiója a falvakon is megkívánja még nagyobb ünnepek alkalmával a vesperást. (391. 1.) Ezt a szokást egyes helyeken a legújabb időkig, a 20. századig megőrizték. A vesperást nemcsak a középkorban, hanem még a 18. században is általában latinul énekelték. Még akkor is amikor már a mise Ordinariumát mindenfelé magyarra fordították. Ennek magyarázata az, hogy míg a mise énekeit ekkor már a hívek énekelték, addig a vesperás még egy ideig megmaradt az iskolamester énekének, amelyben csak a tanuló ifjúság segített neki. Éppen ezért a Cantus Catholici kiadásai nem közölnek vesperási zsoltárokat, sem Mesterházi Mikós nem vett fel egyet sem egyébként oly gazdag gyűjteményébe. Náray a vesperás és completorium zsoltárait latinul adja énekeskönyvében. Ezt a megfelelő helyen (rubrikában) meg is indokolja. A latin szövegű indokolás magyar fordításban így hangzik: „Mivel régi hagyománynak megfelelően a Gyöngyös körüli jó katolikusoknál de máshol is, az a szokás, hogy a nagyböjt napjain a plébános az iskolamesterrel és a tanulókkal estefelé eléneklik a completoriumot, a végén valamilyen Krisztus szenvedéséről szóló énekkel, az év szombati napjain pedig a vesperást (éneklik) valamilyen himnusszal, amelyik megfelel az évszaknak, vagy a vesperásnak: Ezért az ő kényelmükre ide csatoljuk a zsoltárok nyolc dallamát, valamint az összes vesperási zsoltárokat az év nagyobb ünnepeire, a vasárnapi zsoltárokat és szombatiakat, valamint a completoriumiakat is. És még az Ite Missa est-re vagy Benedicamus Domino-ra való felelet dallamát.” (186. 1.) De latinul talájuk a vesperást más, 18. századi kéziratos énekeskönyvekben is mint pl. az igen értékes Döri énekeskönyben, 1763-ban.577 398
