Fábián Árpád: A 200 éves szombathelyi egyházmegye emlékkönyve (1777-1977) (Szombathely, 1977)
Meszelényi Antal: Szent Márton püspök életútja
ja: arca a mennyei örömtől sugárzott. Látszott, hogy Krisztust hordja ajkán, szívében a jóságot, a békét és az együttérzést.21 Jótékony hatása alól társai sem tudták kivonni magukat, s ebben a szent közösségben birkózhattak a pokol hatalmával, mert ennek csatlósai állandóan szemmel tartották őket. De ártani már nehezen tudtak, mert Isten volt velük s akkor ki ellenük. A tökéletesebb életforma időről-időre többeket vonzott és így a remeteségből át lehetett térni a szerzetesi közösségre. Ha valaki, hát Hilárius értékelte ezt sokra, ezért az sem keltett feltűnést, hogy éppen Márton barátját kínálta meg a főnökséggel. Ekkortájt ez még ment, mi több még később is, hisz Assziszi Ferenc is hierarchikus rendek nélkül állhatott az általa alapított szerzet élére. Ha tehát ezt meg lehetett tenni, korábban és későbben másokkal, miért ne Mártonnal? Első próbálkozásra vele mindössze annyit sikerült elérni, hogy az exorcisták közé lehetett besorozni. Hilárius bízott abban, hogy az első lépés után jön a második, vagyis a diakonatus magasabb rendjének felvétele, ami szintén megtörtént. A püspök bölcsességére vall ez a kitartás, ami annál kívánatosabbnak bizonyult, mivel a Ligugé-be elvetett mustármag nemcsak nőni kezdett, hanem kiterebélyesedni is. A posztulánsok egymás után jelentkeztek, s Márton főnök a tőle megszokott szívességgel, de egyben okos megfontolással fogadta őket. Ügy gondolta, hogy a hintázók úgyis kihullanak, a gerincesek és istenfélők pedig bírni fogják a nehézségeket, mert az ő rendje egész embereket követelt meg. Már első látásra kitűnt, hogy lakhelyük nem várpalotának épült, hanem inkább egyszerű vályogból, vagy ágakból összetákolt primitív építménynek, vagy földbevájt barlanghelyiségnek. S ha így festett külsőleg, nem díszesebben, vagy kényelmesebben belsőleg. Egyedül a kimagasló oratórium árulta el, hogy itt az Ür katonái élnek önmaguk és mások lelki művelésére. A sivár berendezés szintén erre utalt, s ha ez első szemléletre riasztott is, de a próba kiállása után a helytállók magukon tapasztalhatták, hogy derű és öröm lakozik a szerzetben. A pehelysúlyúak persze már a kezdet kezdetén kibuktak, de akik kibírták a terhet, azok maradtak és kicsiszolódtak Krisztus reguláris katonáinak. Pedig még csak rang se várta őket, mert az azonos életrend, egységes program: az ima és aszkézis egyöntetűsége ledöntött minden válaszfalat. Átvitt értelemben ez lett mindennapi kenyerük, s ami még hiányzott az életfenntartásból, annak megadását a minden jó Adományozójától várták és kapták meg. A munkaütem változó lehetett, de ez sem szolgálhatott egyesek előnyére és mások hátrányára. A kézi munka épp annyit ért, mint a szellemi, feltéve, ha mindkettő Isten dicsőségét és a közösség javát szolgálta. És itt kapcsolódott a kettő egymással. A tehetségesebbek és iskolázottabbak többnyire agyukkal, míg a fizikai erővel megáldottabbak izmaikkal tevékenykedtek. Az előbbiek másolgatták a kéziratokat, tanítgatták a hit jelölteket, s előkészítették a kereszténység felvételére, továbbá a vidék népét erősítgették a katekézisben.22 A fizikai munka szolgált a mindennapi kenyér megszerzésére: szántás-vetés, kertészkedés, erdőirtás, mocsárcsapolás stb. Mindkét rétegnek megvolt a maga fárasztó napi munkája, s utána jól esett a pár órai éjszakai pihenés. Celláik fekhelye keményre volt vetve, de ezt is meg lehetett szokni. A szerzetesek közössége különböző társadalmi rétegből került ki. Voltak köztük vagyonukról lemondott gazdagok s még többen szegények, hasonlókép-105
