Fábián Árpád: A 200 éves szombathelyi egyházmegye emlékkönyve (1777-1977) (Szombathely, 1977)

Meszelényi Antal: Szent Márton püspök életútja

sok egyike. Itt szintén oroszlánbarlangba került. Jóformán ki sem pihenhette úti fáradalmait, máris megkezdődött ellene az áskálódás. Főrendezője a neve­zett püspök volt, s kétszeres erővel folytatta, amikor hírhedtnek kikiálltott jö­vevénye védekezni mert ellene. Mennyire jogos volt kiállása, mi sem bizonyít­ja jobban, minthogy nemcsak Krisztus istenségét támadta, hanem magát Már­tont is felforgatónak bélyegezte, s kitoloncolását követelte. Ezt már mégsem akarta bevárni, s támaszkodva isteni Mesterének eme tanácsára: amikor ül­döznek benneteket az egyik városban, meneküljetek a másikba (Mt. 10,23.), Milánónak is búcsút mondott. Törhetetlen bizalma ezúttal sem hagyta el, mert biztosan remélte, hogy a sötétséget felváltja a világosság. Eszébe jutott a jó Hilárius püspök, s meg volt győződve, hogy talál valami alkalmas munkahelyet. Sietett őt felkeresni, de hiába, mivel a Nyugaton is uralomra jutott harmadik testvér: II. Konstancius, éppen mostanság (356) száműzte Hiláriust Poitiers-ből a kisázsiai Frigiába. Ily sorozatos balszerencsék után kénytelen volt visszavonulni Genova partvi­dékének egyik kicsi szigetére, melyen csak délszaki madarak és apró major­ságok éltek. Ezért nevezték latinul Insula Gallinaria-nak. Itt megkezdhette a régóta óhajtott remeteéletét, amit megosztott egyik azonos felfogású társával. Az volt a komoly elhatározásuk, hogy ha már nem adhatják át magukat mások megszentelésére, megteszik ezt önmagukkal. Bár ismerve mindkettőjük istenkeresését, erre különösképpen nem is volt szükség, legföljebb a tökéletességet kell még magasabbra fokozni Szent Pál apostol buzdítása értelmében: azt keressétek, ami odafönn van, ahol Krisztus ül az Isten jobbján (Kol. 3,1.). A SZENTEK ÚTJÁN Márton is követte isteni Üdvözítőjét, aki nyilvános működése megkezdése előtt elvonult a pusztába, hogy előkészítse negyvennapos böjtöléssel, imádkozással jövendő hivatását. Ketten voltak, így könnyebben bírták a nap hevét és terhét, mert az utóbbi­ból bőven kijutott nekik. Napi táplálékban nem válogattak, de nem is tehették, így- jóformán csak a vad gyökerek és a gyümölcsök szolgáltatták élelmüket. Ez bizony súlyos próbára tette Mártonunk amúgyis legyengült szervezetét. Társa jobban bírta, de ő sem adta fel a harcot. Bízott abban, hogy a betegek égi orvosa nem engedi kidőlni, hanem megóvja a jövő feladataira. Reményei­ben most sem csalódott. Az Űr 360. éve tavaszán érte az az örvendetes hír, hogy a frigiai ariánu­­sok nem bírták tovább elviselni a közéjük deportált Hilarius püspököt. Érthető, mert bátor és biztos fellépése, nemkülönben verhetetlen tudása veszélyeztette az ő hitrendszerüket. Épp ezért arra kérték Konstanciust, hogy szüntesse meg száműzetését és küldesse vissza Poitiers-be. Egész meglepetésszerűen teljesítet­te .»kívánságukat, s eme szerencsés haza jövetelnek Márton örült a legjobban. Sietett tehát hozzá, hogy mihamarabb találkozhassék vele. Átesve az első örömökön, közös megbeszélés alapján, közelben, a kies fek­vésű- Clain folyó partján, Ligugé-ban telepedett le. Egyénisége ekkor már elég­gé ismert volt, s többen csatlakoztak hozzá, hogy lelkipásztori munkaközösség­ben apoStolkodhassanak. Hatásának egyik titka, ahogy azt egyik méltatója ír­104

Next

/
Thumbnails
Contents