Fábián Árpád: A 200 éves szombathelyi egyházmegye emlékkönyve (1777-1977) (Szombathely, 1977)

Meszelényi Antal: Szent Márton püspök életútja

eltűntek. Rá csak az idézett Szent Hilár várakozott, de még hosszúra nyúlt a hozzá vezető út.

Akik az ő élettörténetével komolyan foglalkoztak, kivétel nélkül elismerték, hogy a belső kegyelem felvevője és átélője volt. Ez késztette arra is, hogy az évek múltával felkeresse rég nem látott szüleit. S ha ne adj Isten, még mindig a pogányságban élnének, a keresztény hitre térítse. És ugyanezt megtette másokkal is. Tervét nagy valószínűség szerint 355-ben valósította meg, nem valami kedvező körülmények között. Átvergődve az Alpok hágóin és útvesztőin, ezek egyikén rablók kezébe került.

Első dolguk volt, hogy megkötözték és úgy villogtatták előtte gyilkos szerszámaikat. Az egyik meg is kérdezte: nem fél-e tőlük? Magamért — úgymond — cseppet sem, de benneteket annál jobban féltelek, mivel méltatlanná teszitek telketeket Krisztus irgalmára! Tovább faggatták, mondd már meg, hogy tulajdonképpen ki és mi vagy? Nem tagadta és megvallotta: keresztény vagyok ! A továbbiakban annyira belemelegedett a párbeszédbe, hogy valamenynyien csodálkoztak rajta. Feszült figyelemmel itták szavait Krisztus jóságáról s oly hatással volt rájuk prédikációnak beillő beszéde, hogy még kötelékeitől is megszabadították. Egyikük meg is tért, míg a többi jó utat kívánva neki, hántás nélkül engedte tovább.19

Ily aggasztó, de jóra forduló élmény után léphetett Itália földjére. Az első város, ahol megpihenhetett, Milánó volt. Nem időzhetett soká falai közt, nemcsak az ariánusok túlsúlya miatt, hanem mert a szülői viszontlátás láza siettette Ticinumban. Itt azonban hűlt helyét találta övéinek. így a gyermeki hang azt diktálta neki, próbálkozzék meg a szülővárosával: Sabáriával. Megtette! De egyes visszaemlékezések szerint az előbbinél még ijesztőbb nehézséggel kellett megbirkóznia. A legenda szerint maga a sátán állította meg útjában. Hová tartasz, kérdezte. Ahová Isten hív, felelte angyali egyszerűséggel. Tudd meg, bárhová mész, én — a sátán — mindig utadba lépek. És Márton: az én erőm és szabadítom, miként a Zsoltáros írja (17,3.), maga az Üristen.20 A nem kívánt dialógus után kísértője elpárolgott.

Vándorunk ezúttal is bántatlanul folytathatta útját, amíg Sabariában rá nem talált szüleire. Boldogan ölelték át egymást, hiszen elveszettnek hitt fiuk azt a reményt is ringatta magában, hogy talán sikerül őket Krisztus hitvilágának megnyernie. Sajnos, csak anyjánál sikerült ezt elérnie. így nem volt teljes az öröme. Apja szívét a pogányság még mindig páncélréteggel vette körül, s ezt lehántani róla sem most, sem később nem lehetett.

Ugyanígy nem vált be az a reménye sem, hogy nagy lesz az aratása az itteni ariánusok között. Ezek szintén elvakultan hallgatták meg-megújuló tanítását, s szavai az evangéliumi magvető példájaképpen vagy az útfélre estek, vagy köves talajra, illetve a tövisek közé. így részint eltaposták őket vagy elszáradtak, vagy pedig a töviseknek lettek az áldozatai (Luk. 8,4—7). Nem kímélték személyét sem. Nehogy hitsorsosaikat tovább nyugtalanítsa megszokott hitrendjükben, rátámadtak, bántalmazták és így kényszerítették szülővárosa elhagyására.

A történtek után nem maradt más választása, mint visszakanyarodni arrafelé, ahonnan jött, vigasztalva magát Krisztus eme szavaival: ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak (Jn. 15,20.). Visszatértében hasonló keresztúti stáció várta Milánóban, ahol szintén nem találhatott nyugtot. A város püspöke Auxencius, nem Szent Ambrus mása volt, hanem a legtürelmetlenebb ariánu-103