Dobri Mária (szerk.): Szily János Szombathely első püspöke 1799-1999 Emlékkönyv (Szombathely, 1999)
Hoós Ildikó: Szily János irodalompártolása
rajzra Bécsben. Vallásos meggyőződése végig megmaradt, nyoma sincs annak, hogy hite megrendült volna, az világias ambíciói mögött is mély és érintetlen maradt. De, ahogy Bíró Ferenc, a felvilágosodás elismert kutatója állítja: „Számára az irodalom általában kínálta a szabadabb élet és a remélt erkölcsi és anyagi érvényesülés útját. A nemzeti irodalom szolgálata teszi lehetővé, hogy egyházi férfiúhoz nem igazán illő becsvágyát kielégítse.”3 Életstratégiájának kialakítása mögött a nemzeti nyelv és irodalom jelentőségében való feltétlen hit áll. Elképesztő aktivitásának alapját nyilván az a meggyőződés adja, hogy vitathatatlan értéket szolgál. Herder nézeteitől inspirálva felhívást tesz közzé köznépi dalok gyűjtésére - a legelsők közt felismerve, hogy a népköltészet az anyanyelv igazi kincsesbányája. Nyelvtudósi tevékenysége a népi értékek ismeretéből sarjadt ki, hiszen a népköltészeti és irodalmi értékektől egyenes út vezetett a nyelv történeti tanulmányozásához. Szerkesztett magyar nyelvtant bocsátott közre (Elaboratio Grammatica Hungarica). O írta az első magyar nyelvű stilisztikát Szép magyar toll címmel. Toldy Ferenc az 1780-as éveket Révai évtizedének nevezi. Ma az ő szobra áll a Magyar Tudományos Akadémia homlokzatán. Szily János püspökkel ezekben az években került kapcsolatba, amikor szabadabb életformájában kiadói vállalkozásba fogott. Pártfogókat keresett (Széchenyi Ferenc, Orczy Ló'rinc, Károlyi Antal személyében is), akiktől igazán nem is támogatást, hanem kölcsönöket kért, mert bizonyos volt benne, hogy „ha a magyar emberek meglátják kiadványait, örömmel áldozni fognak rájuk.” Bizalmának mértékéről legfőképpen csalódásának mértéke árulkodik majd: későbbi levelezésében számos megrendítő kitétellel találkozunk.4 1781-ben határozta el, hogy összegyűjti a nemrég meghalt jezsuita papköltő, Faludi Ferenc verseit. Ekkor ezek már másolatban terjedtek szerte az országban. „ Valakit hallottam még Faludinak verseiről szól tani, mind azt óhajtotta, hogy azok egyszer már valakitől egybe gy új tetve, a ’ Magyar Világgal közöltetnének ... Bétsbe fel mentem vala. Ott akadtam szerentsémre egy jókora papiros nyalábba ...Az utánn szorgalmatos ki puhatolásim által még nyóltz Énekre találtam.”5 1785. Május 28-án írja Paintnerhez: „megyek Szombathelyre, hogy a többit is hozzá szerezzem ”6 - így indul a történet. Ugyanis a szerző saját kezűleg írt versesfüzetét és más kéziratát is Szily János őrizte. Kissé előre szökellve: Révai Miklós 1786-ban publikálta a költeményeket, hozzácsatolva a szerző szomorújátékát, szógyűjtéseit; 1787-ben a Téli éjszakákat és a költemények javított, második kiadását adta közre.7 Mit láthatott Révai a jezsuita költőben, hogy éveken keresztül lelkesen és kitartóan gyűjtötte verseit, tárgyalt kiadókkal, formát tervezett, támogatásért esedezett? A „Költeményes maradványi” ajánlásában olvashatjuk tőle: „a lantos költők között, kiket látott még eddig hazánk [...] a legnyájasabb a legkedvesebb volt. ”8 A Téli éjszakák ajánlásában egy évvel később megjegyzi, hogy „gyönyörű munka” és oly kellemetes magyarságé, ahogyan „csak Faludi tud szóllani”.9 96
