Dobri Mária (szerk.): Szily János Szombathely első püspöke 1799-1999 Emlékkönyv (Szombathely, 1999)
Hoós Ildikó: Szily János irodalompártolása
HOÓS ILDIKÓ Szily János irodalompártolása „Az irodalom nemcsak művészet, hanem szolgálat is...”1 Az 1772-tól a századfordulóig terjedő időköz irodalmunkat már szép virágzásban tünteti föl. Toldy Ferenc első tudományos rendszerezése óta szokás a korszakot a „felújulás korának” nevezni, és az elnevezés valóban találó, mert a XVIII. század közepe óta érlelődő kezdemények minőségi változást hoztak a magyar szellemi életbe. Hagyományhűség és újító szándék, patriarkális magyarság és felvilágosodott szabadgondolkodás, latin, német, francia - és a régi magyar minta követésének egyvelegét. Ennek a kavargásnak egyetlen szilárd pontja: a kizárólagos magyar nyelvűség elve. „Nagyra és igazán nagyra bötsűlöm” — írja Szily János Révai Miklósnak 1790-ben.2 Ő az 1780-as évek értelmiségének egyik legizgalmasabb alakja. Tényleges működése három évtized: 1777-től 1807-ig tart. Ez idő alatt a magyar élet minden lehetséges területét meghatározó módon igyekezett befolyásolni. A piarista rend tagja volt. 1802-től a pesti egyetem magyar nyelv és irodalom tanára. Mint deákos költő lépett színre; irodalomtörténetünk a „klasszikus triászba” sorolta be Baróti Szabó Dáviddal és Rájnis Józseffel együtt. Részt vett a prozódiai vitában, amelyben tisztázták a magyar időmértékes verselés lehetőségeit. De ez a szerepe talán mellékesebb, mert nem akarta beszorítani magát egy irodalmi iskola keretei közé. Toldy Ferenc nevezetes irodalmi arcképei sorában úgy emlegeti, mint hatalmas eszközlőt és izgatót s örökké élő és ható szellemet... mint nyelvtudományunk valódi megalkotóját. Az „eszközlő” és az „izgató” fogalmak a nyugtalanságot árasztó, működési helyét és körét kereső író legjellemzőbb meghatározói. Pályáját végigkísérte a vállalt hivatás és a valódi hajlam közti ellentét. Nyíltan erről nem beszél, leveleiben azonban kendőzetlenül fogalmaz. (Teleki Sámuelhez, báró Orczy Lőrinchez és Széchenyi István apjához, Széchenyi Ferenchez írt levelei.) 1796-ban oldották fel szerzetesi fogadalma alól, de már 1778-tól a renden kívül élt, hiszen az adott életforma keretei nem tették lehetővé intenzív szervezői, kiadói munkáját. Nagy küzdelmek, sőt nyomorúságok között kereste kenyerét. Főúri házaknál nevelősködött, szerkesztett újságot - Pozsonyban a Magyar Hírmondót (1784) - hosszabb ideig volt rajztanár Győrött, tanított Esztergomban, Komáromban, sőt még Széchenyi Istvánt is oktatta 95
