Reginier, Adolph: Szent Márton élete (Szombathely, 1944)

Harmadik fejezet: A lugugéi szerzetes

engedélyük valahol megtelepedni. A hely mellékes, hiszen a jó Istennek mindenhol lehet szolgálni és ő olyan sokat szeretne tenni Istenért és az emberekért. Nem akar szűk magányának korlátái közé zárkózni; nem kímél sem időt, sem fáradságot, csak mentül szélesebb körben terjeszthesse az evangéliumot. Alkalmas helyen cellát épít. Majd csak akadnak társak, talán hamarabb is, mint gondolná, akik vele együtt dolgoznak, ő a legigénytelenebb közöttük, ő lesz a főnökük, s ha Isten is úgy akarja, majd csak elkormányozza őket a maguk és mások javára.

Céljának megvalósítására a mai Ligugé környékét választotta.1 Poitierstől két kilométernyire, dél felé a Clain partján, egy fensíkon, amelyet Szent Hilarius adott át neki. Remetetársai nagyrészt az övéhez hasonló kis cellákban húzódtak még, kisebb-nagyobb távolságban tőle. Mások

1 D. Chamard: Saint Martin et son monastére de Ligugé. Paris, 1873. — Ligugé, latin nevén Locoteiacum, szép fekvésű hely, üde forrásokkal. Ha igaz, hogy ez a kelta eredetű szó annyit jelent, mint „kunyhók helye", akkor a hely már nevével is emléket emelt Szent Márton első kolostorának. A Szent Márton által alapított apátságot a VII, században a bencések vették át. A szaracénok, majd a normannok elpusztították; 1040-ben újraépült mint perjelség; 1615-ben a poitiersi jezsuiták kapták meg kollégiumnak. A forradalom alatt 1793-ban városházának foglalták le; 1852-ben az egyházi hatóság visszavásárolta és 1864-ben a solesmesi bencéseket telepítette oda.

80