Reginier, Adolph: Szent Márton élete (Szombathely, 1944)

Harmadik fejezet: A lugugéi szerzetes

maradtak. Nem volt még közös életszabályuk, de voltak öröklött hagyományaik. Szent Antal ellátogatott a környékbeli remetékhez, hogy életmódját az ő tapasztalataik és tanácsaik szerint rendezze be. Később ugyancsak ő csoportosította egységbe a laurákat, az egyiptomi remeteségeket. Hasonlóképen egyesítette Szent Hilarion a palesztinaiakat és írott szabályok nélkül egységes vezetésben részesítette őket. Szent Makarius állítólag ötezer remete vezetését vette át elődjétől, Szent Antaltól és továbbfejlesztette szervezetüket. De a népes társaságba, ahová bárkit könnyen fölvettek, lassankint visszaélések csúsztak be, azért reformra volt szükség. Szent Pachomius 325-ben Tabennaeben kiválogatta a remeték javát, egy főnöknek rendelte alá és meghatározott szabályok követésére kötelezte őket. Ettől fogva a közös élet Keleten mindjobban elterjedt és Szent Vazul 357-ben az Iris partján kolostort alapított, mely másoknak is mintául szolgált.

Nyugaton jóval később honosodott meg a szerzetesi intézmény. Szent Márton működése körülbelül a terjedés első időszakára esik. Szent Athanasius alexandriai pátriárka néhány egyiptomi szerzetes kíséretében 340-ben Rómába érkezett, Ékesszólása mély hatást gyakorolt a lelkekre, sokan elhagyták a világot és magányba vonultak. Ismételten járt Tríerben is, ahol tanítványokat hagyott hátra, Lehetséges, hogy második trieri tartózko-78