Reginier, Adolph: Szent Márton élete (Szombathely, 1944)

Harmadik fejezet: A lugugéi szerzetes

nem kívánta meg valamennyi tanítványától, akik környezetében voltak és akikből az első keresztény község alakult; de azt mondhatjuk, hogy általában valamennyien gyakorolták és nagyrabecsülték.

Az Ür Krisztus mennybemenetele után is folytattak közös életet az apostolok vezetése alatt. Később ennek az életmódnak története észrevétlenül homályba vész, bár teljességgel nem tűnik el. Akkor is sokan követték az evangéliumi tanácsokat, férfiak és nők, de csak egyedileg és a családi élet körében. Ezeket aszkétáknak vagy hítvallóknak nevezték. Szent Justinus tanúsága szerint a II. század közepén tekintélyes számban vállalkoztak erre az életmódra.1 A szentatyák irataiban sokszor esik szó róluk. Nyugaton Tertullianus és Szent Cyprianus műveiben; Keleten pedig Alexandriai Kelemen és Origenes irataiban. Mint ismeretes, Origenes maga is gyakorolta az aszkézíst és tanítványaival együtt a szerzetesekéhez hasonló életet élt. A III. század derekán az aszkézis a Nílus partján is kivirágzott. Remete Szent Pál volt az első, aki visszavonult a Thebais sivatagba, akár azért, hogy Decius üldözése elől meneküljön, akár hogy a világ romlottsága ellen biztosítsa magát. Példáját mások is követték, elvonultak a világtól, de lakott területek közelében

1 Ápol. pro Christian. I. 15. — Besse: D' oú viennent

p. 39.

77