Reginier, Adolph: Szent Márton élete (Szombathely, 1944)

Harmadik fejezet: A lugugéi szerzetes

árnyékra, se emberi segítségre ne számítson.1 Ez a hely éppen neki való volt. Egy pap társaságában bűnbánó és szemlélődő életet kezdett. Élelmet a szigeten kellett keresniük s el lehet képzelni, milyen sovány ellátásuk volt, mert meg kellett elégedniük azzal, amit éppen találtak, legtöbbször vadgyökerekkel. Márton nem nagyon ismerte a növényeket s egyébként sem szokott törődni azzal, mit eszik, Egyszer elleborus-gyökeret2 evett, ami majdnem az életébe került. Beteg lett tőle, orvosságot pedig hiába keresett volna a szigeten. Kínzó fájdalmában, már-már haldokolva bizalommal Istenhez fordult és a baj hamarosan elmúlt.

Márton a szigeten várta az ügyek jobbra forígy zsörtölődik: Amott Capria emelkedik ki a tengerből. Csak úgy hemzseg sötétben bujkáló piszkos férfiaktól, ök magukat görögösen remetéknek mondják, mert magánosán, társtalanul szeretnek élni. A sors ajándékait kerülik, csapásait nagyrabecsülík. Ugyan ki lesz önként szerencsétlen, csak azért, hogy ne legyen cserencsétlen?

Processu pelagi iám se Capraria tollit;

Squalet lucifugis insula plena viris.

Ipsi se monachos graio cognomine dicunt,

Quod soli nullo vivere teste volunt.

Munera fortunae metuunt, dum damna verentur. Quisquam sponte miser, ne miser esse queat?

De reditu suo, I. 439.

1 Gervaise: Vie de S. Martin, p. 31.

2 Elleborus foetidus, amely azon a vidéken gyakori; esetleg elleborus lividus, mely Korzika szigetén és környékén található.

74