Reginier, Adolph: Szent Márton élete (Szombathely, 1944)

Harmadik fejezet: A lugugéi szerzetes

arianusok voltak az urak, akik hamarosan tudomást szereztek Márton ottlétéről. Lehetséges, hogy ő is felhívta magára a figyelmet, mert nem maradt csendben, mint ahogyan ebben az esetben az okosság tanácsolta volna, hanem szokása szerint prédikált és nem sokat törődött a fenyegető veszedelmekkel. Milánó városának püspöke az arianus Auxencius volt, felekezetének egyik legtürelmetlenebb hangadó embere. Mikor tudomást vett a fiatal szerzetes ottlétéről, akit lelke mélyéből gyűlölt, gyalázni és üldözni kezdte, s mint lázítót és fölforgatót egyszerűen kidobatta a városból. Márton látta, hogy okosabb lesz számot vetni a helyzettel, azért szó nélkül eltávozott. Alkalmasabb időre várt és bízott.

Ha már nem munkálkodhatik mások javán, hogyan értékesíthette volna jobban az idejét, mint ha önmagának dolgozik? Természetes hajlamát követve, amely mindig szerette a magányt, egy sivár szigetre vonult, amelyet tyukszigetnek (Insula gallinaria) neveztek, mert a tengeri madarak kedvelt tanyája volt. Inkább hatalmas sziklatömbnek lehetne mondani, mint szigetnek. Ott terpeszkedik Albenga átellenében a Riviérán, kitéve a nap perzselő sugarainak.1 Aki oda megy, se hűvös

kell vennünk. Monasterium eredetileg olyan szobát jelent, ahol egy szerzetes lakik.

1 Ezidőtájban kezdték a remeték a Földközi-tenger szigeteit ellepni, ami miatt Claudius Rutilius, pogány költő

73