Reginier, Adolph: Szent Márton élete (Szombathely, 1944)

Harmadik fejezet: A lugugéi szerzetes

Istenben, aki a legnagyobb veszedelmek közt is velünk van; hanem téged féltelek, mert bűnös életmódod méltatlanná tesz Krisztus irgalmára.

A rablónak tetszett a nyilt válasz, azért kíváncsiságból tovább kérdezősködött arról az Istenről, akit ő nem ismert, de aki olyan csodálatosan érezteti oltalmát. Márton felhasználta az alkalmat, és olyan kedvesen, ékesszólóan beszélt neki Krisztusról, hogy a gonosztevő egészen meghatódott. Szívére vette a hallott szavakat és szabadon bocsátotta a foglyot. Búcsúzáskor arra kérte, emlékezzék meg róla imádságaiban. A lator megváltozott, szakított bűnös életmódjával és kereszténnyé lett. Mondják, hogy ezt a kalandját ő maga hozta nyilvánosságra.1

Márton folytatta útját. Már elhagyta Milánót, mikor az úton hirtelen egy emberi alak toppant elébe. Tekintete sötétebb volt, mint azoké a rablóké, akik az Alpokban útját állották.

— Hová mégy? — kérdezte az alak, akit a szent felismert.

— Ahová Isten hív.

— Pedig jegyezd meg, akárhová mégy és bármibe kezdesz, az ördög mindig akadékodban lesz.

— Az Ür az én segítségem, nem félek, akármit tesz nekem az ember, válaszolt neki a zsoltáros szavaival.

1 Sulp. Sev. Vita 5.

70