Reginier, Adolph: Szent Márton élete (Szombathely, 1944)

Harmadik fejezet: A lugugéi szerzetes

A IV. század elején már történik róla említés, de Szent Márton előtt nem igen ismerünk többet, mint kettőt-hármat.

Minden szépen indult és Szent Hilariusnak öröme telt benne. Terveinek alakulását azonban nem sokáig élvezhette. Márton ugyanis egyszer álmában intést kapott, menjen vissza hazájába és ott hirdesse az evangéliumot, elsősorban pedig térítse meg pogány szüleit. Atyja eközben visszakerült Pannóniába. Mivel fia nem szolgált többet a katonaságnál, az a feltevés kínálkozik, hogy elvették tőle az ajándék birtokot, amelyen Italiában gazdálkodott. Szent Hilarius nem akart ellenszegülni az Isten akaratának. De a válás fájdalma könnyekre fakasztotta. Hiszen úgy szerette kedves tanítványát és olyan szép reményeket fűzött hozzá. Mielőtt azonban útnak bocsátotta, megígértette vele, hogy ha küldetését befejezi, visszatér hozzá. Márton is szomorúan indult útnak. Testvéreinek előre megmondta, mennyi szenvedés vár reá ezen az úton. És ki tudja, lelkében talán előrelátta azokat a szenvedéseket és üldöztetéseket is, amelyek távollétében nemesszívű, szeretett mesterének, Hilariusnak jutnak osztályrészül.

Elutazása körülbelül a 355. évre esik. Az Alpokon kellett keresztülmennie. Talán nem alaptalan a föltevt ünk, ha azt állítjuk, hogy a Kis Szent Bernát-ht ven ment, mert akkoriban az volt a legtermésZete bb közlekedésút. Kétségkívül

68