Reginier, Adolph: Szent Márton élete (Szombathely, 1944)

Harmadik fejezet: A lugugéi szerzetes

értett hozzá, hogyan kell a nehézségeket ügyesen megoldani. Mások a hiúságukon szokták megfogni az embereket, ha valamire rá akarják őket venni; ő értette a módját, hogyan kell megfogni az emberek alázatosságát, amely szabódik a megtisztelő ajánlatoktól. Ha nem tartja magát méltónak a diakonatusra, álljon oda az egyházi rangfokozat alsóbb lépcsőjére: legyen exorcista. Ezt a kívánságot nem lehetett elhárítani a kevélység látszata nélkül. Nem is vonakodott tovább, hanem engedelmeskedett a parancsnak.

Az exorcisták vagy ördögűzők hivatala tudvalevőleg a kisebb rendek sorában a harmadik fokozat. A hittudósok általános véleménye szerint ezek a hivatalok ősrégiek ugyan, de nem apostoli eredetűek. A IV. században a latin egyház hat kisebb rendet ismert: az alszerpapok, az olvasók, ördögűzők, gyertyavivők, ajtónállók és énekesek (confessores) rendjét. Ez utóbbiakat azért nevezték így, mert az ő feladatuk volt az Isten nyilvános dicsérete. Később az alszerpapságot a nagyobb rendek közé sorozták, a confessores rendje pedig megszűnt. Emléke azonban megmaradt a nagypénteki szertartás gyüjtőimádságában.1 Az exorcisták rendje lassanként alakult ki és nem mindenütt egy időben.

1 Oremus et pro omnibus episcopis, presbyteris, diaconibus, subdiaconibus, acolythis, exorcistis, lectoribus, ostiariis, confessoribus. (Miss. Rom.)

67

f

I