Reginier, Adolph: Szent Márton élete (Szombathely, 1944)

Második fejezet: Szent Márton ifjúkora

gét.1 A „hívő" elnevezést csak a megkereszteltekre alkalmazták.

Az első lépést tehát már megtette és hamarosan nagy előhaladást tett volna a tökéletességben, ha a körülmények kedveztek volna vágyának. Hallott egyetmást a remetékről és tizenkét éves korában foglalkozott azzal a gondolattal, hogy ő is magányba vonul és remeteéletre adja magát. Fiatal kora miatt ugyan nem tudta megvalósítani, de legalább ápolta tervét, később aztán beváltotta és egészen Istennek szentelte magát.1 2

Az elhatározásban való rendületlen kitartás egyik megkülönböztető vonása jellemének. Ilyennek látjuk már gyermekkorában, mikor arról ábrándozik, hogy magányba vonul és ott kedve szerint Istennek szolgál; ilyennek látjuk majd halálos ágyán, mikor örömmel üdvözli a válás közeledő óráját, de ha Isten úgy kívánja, kész tovább is élni és még akár éveken át viselni a munkás élet fáradalmait, E tekintetben különbözik sok más, mondhatnék a legtöbb szenttől, akik nagy belső megpróbáltatások és hosszú, súlyos küzdelmek árán

1 Az elvirai zsinat (306. körül) szabályozza a katekumenatust és azt két, illetőleg három évben állapítja meg (can. 42.).

2 Mirum in modum totus in Dei ópere conversus cum esset annorum duodecim, eremum concupivit, iecissetque votis satis, si aetatis infirmitas non obstitisset... Animus eius... meditabatur adhuc in aetate puerili, quod postea devotus implevit. Sulp, Sev. Vita S. Mart. 2.

50