Reginier, Adolph: Szent Márton élete (Szombathely, 1944)

Első fejezet: Szent Márton évszázada

belül leszámolt a pogánysággal, de nem végzett a belső viszályokkal és kisebb-nagyobb eretnekségekkel, különösen pedig az arianizmussal, amely még hosszú időn át bajt okozott az Egyháznak.

Eszerint a IV. század közepén a kereszténység Galliában virágzott és meglehetős elterjedtségnek örvendett. Természetesen ott is, talán még inkább, mint másutt, főleg a nagyobb városokra szorítkozott. S mivel a városok száma aránylag csekély volt, a falvakban még tömérdek sok embert kellett megtéríteni, akik évszázadokon át meggyökereztek a babonában és szívósan ragaszkodtak tévedéseikhez.

Milyen volt a falusi emberek vallási élete, mikor Szent Márton megjelent közöttük? A kérdés érdekes, de mivel a rendelkezésünkre álló adatok nem nyújtanak kellő tájékoztatást, azért nem könnyű rá kielégítő feleletet adni. A régi gallok nem hagytak ránk írott föl jegyzést, a latin vagy gall-római szerzők pedig nemcsak a szavakat, hanem a fogalmakat is ellatinosították, azért az ősi Galliáról alig lehet belőlük egy-két hiteles adatot kihámozni.

Ha elfogadjuk Julius Caesar adatait, aki erről a kérdésről először írt szakavatott tollal, a galloknak körülbelül ugyanolyan mitológiájuk lehetett, mint a rómaiaknak. Állítólag Mercurius volt a főistenük, Apollónak tulajdonították a gyógyítást, Minervának a művészetet, Jupiternek az égíek

31