Reginier, Adolph: Szent Márton élete (Szombathely, 1944)

Első fejezet: Szent Márton évszázada

Nemsokára új megpróbáltatás következett: Hítehagyott Julianusnak alattomos és engesztelhetetlen gyűlölete, ő nem alkalmazott nyílt erőszakot, sőt vallási türelmet színlelt, de az Egyházat ott üldözte, ahol érte s hideg elszántsággal törekedett letiporni és kiirtani a gyűlölt galileus felekezetet. Nem akart ugyan üldöző színében feltűnni, de azért nem egy vértanú vére tapadt hozzá.1 Alattomos pártoskodással szította a leggaládabb támadásokat, és szemet húnyt a gyilkosságok előtt is, ha keresztények estek áldozatul.2 Azon mesterkedett, hogy a keresztényeket egymással összeveszítse s a netán fennálló széthúzásokat élessze.3 Ravasz terve azonban nem sikerült, mert a különböző pártok felismerték közös ellenségüket, és csak jobban tömörültek.

Julianus nem elégedett meg a keresztények támadásával, hanem gyökerében akarta megtá-Krisztus istenségét. Szerinte az Ige nem egylényegű (homousios) az Atyával, hanem csak hasonló (homoiusios), az Atyának fogadott fia, azért átvitt értelemben Isten. Nem öröktől fogva van, hanem időben lett, Arius tanítását a niceai zsinat 325-ben kárhoztatta és kimondta, hogy „Jézus Krisztus Istennek egyszülött Fia, az Atyától öröktől fogva született; Isten az Istenből, világosság a világosságból, aki született, nem teremtetett, egylényegű az Atyával.” Denz. 54.

1 P. Allard: Le christianisme et l'empire Romain p. 229.

2 Boissier: La fin du paganisme, I. 4,

3 Ammían. Marcell. Reg. gest. XXII. 5.

20