Reginier, Adolph: Szent Márton élete (Szombathely, 1944)

Nyolcadik fejezet: Szent Márton tisztelete

bazilika egy félreeső szögletében térdelt, de hamar felfedezték. Az egyik énekest ugyanis hirtelen meg­szállta a gonosz lélek és arrafelé rohant, ahol a szent nő ájtatoskodott, aki egyetlen szavával meg­szabadította a gonosz lélektől.1 Klodvig nem egy nehéz helyzetében kereste fel Gallia apostolának sírját, hogy ott segítséget kér­jen. Nincs kizárva, hogy éppen egyik toursi zarán­doklata véglegesítette a büszke frank király meg­térését. Istenfélő feleségének, Klotildnak, unszolá­sára egyik kemény ütközet előtt megfogadta, hogy Jézus Krisztus híve lesz. Még ingadozott aZ arianus és katolikus hitvallás közt, a szent püspök sírjá­nál történt csodák azonban megnyitották szemét, melyik részen van az igazság. Még ott a bazilika küszöbén elhatározta, hogy fölveszi a keresztséget." Szent Klotild Toursban, a szent püspök sírja közelében Isten és a szegények szolgálatában fe­jezte be özvegysége napjait (f 545). Szent Radegundis, I. Lothár neje, kevéssel utána szintén magányba vonult és női kolostort 1 2 1 H. Lesétre: Sainte Genevieve,12 Paris, 1930. 72. “Toursi Szent Gergely tanúsága szerint több ünnepet megelőzően éjjeli officiumot végeztek. Ezek közt volt Szent Márton két ünnepe is, Hist. Franc. X. 3. Monum. Germ. 445. Steph, Beissel: Die Verehrung der Heiligen in Deutschland bis zum Beginne des 13. Jahrhunderts Freiburg 1890. 31. 2 L. Levillain: Le baptéme de Clovis, Bibi, de 1' École des Chartes. 1906. t. 67. 206

Next

/
Thumbnails
Contents