Reginier, Adolph: Szent Márton élete (Szombathely, 1944)

Nyolcadik fejezet: Szent Márton tisztelete

alapított. Mondják, hogy Lothár erőszakkal akarta elvitetni a feleségét, aki durva férje elől odamene­kült, de a szent püspök iránt való tiszteletből, kit jámbor neje segítségül hitt, elállóit a szándékától. Élete végén Lothár maga is elzarándokolt Szent Márton sírjához és megsiratta hibáit, A Merovingek korában számos fejedelem és fejedelemasszony látogatta a sírt. Hasonlóképen egyéb előkelő személyiségek, mint Szent Germanus párizsi püspök, Límogesi Aredius, Szent Colum­­banus, Szent Amandus, a későbbi utrechti püspök, végül Szent Gergely, később maga is toursi püspök, aki azzal növelte szent elődjének dicsőségét, hogy műveiben megörökítette azt a sok csodát, melyek közben j árás ára történtek. A Karolingok idejéből a fejedelmi látogatók sorában föl kell emítenünk Kis Píppint, majd 800- ban Nagy Károlyt, akit egykori tanítója, a tudós Alkuin, akkor már toursi apát, kalauzolt; végül Jámbor Lajost és több utódát. A Capetek uralma alatt megcsappan a látoga­tottság, hihetőleg azon okból, mert Szent Dionysius tisztelete és egyéb zarándoklatok kerültek az érdek­lődés homlokterébe. De azért a harmadik uralkodó­ház királyai, kik közt buzgó lelkek akadtak, sokkal hűségesebb franciák voltak, hogy szerencséjüknek ne tartották volna leróni hódolatuk adóját a toursi püspök előtt, aki annyit tett Franciaország hitéle­téért és erkölcsi nagyságáért. Ilyenek voltak a IX— 207

Next

/
Thumbnails
Contents