Reginier, Adolph: Szent Márton élete (Szombathely, 1944)

Hetedik fejezet: Szent Márton halála

hátlanságot, böjtöt, irigy emberek gyanúsítását, gonoszok zaklatását? Nem fáradozott-e a betegek gyógyításán, nem aggódott-e övéiért, mikor veszedelmek környékezték őket?1

Befejezésül a levélíró még pár kedves sort szentel a személyes emlékeknek. Áradozva emlékezik meg arról a bensőséges szeretetről, melyet a szent püspök mindenkor tanúsított iránta.1 2 3

Képzelete visszaszáll ifjúsága boldog napjaira, újraéled lelkében első látogatásának emléke, az a közvetlen szívélyes fogadtatás, amely szívét meghódította. Visszaidézi emlékezetébe a bizalmas érintkezést, amely új meg új vonásokat bontott ki abból a nagy lélekből, melynek megírta történetét. Szép sorjában mind előkerülnek gyengéd és komoly barátságuk élményei, amelyek olyan mély nyomot hagytak lelkében és elhatározók voltak jelleme kialakulásában.15

Mondják, hogy ugyanabban az órában, mikor Szent Márton Candes-ban meghalt, Szent Severi-1 Ep, II. ad Aurel.

2 0 vere ineffabilem virum, pietate, misericordia, caritate quae cum quotidie etiam in sanctis viris saeculo frigente frigescat, in illo tamen usque ad finem aucta in dies perseveravit, quo ego illius bono specialiter fruitus sum, cum me indignum et non merentem unice diligebat. In quo mihi post haec homine similis requies, in cuius erit caritate solatium? Ep. II. Aurei.

3 Vita S. Mart. 25.

198