Reginier, Adolph: Szent Márton élete (Szombathely, 1944)
Hetedik fejezet: Szent Márton halála
tanúsága szerint Szent Márton halála arra esik. Toursi Szent Gergely azt is hozzáteszi, hogy vasárnap halt meg. Ez esetben halála napjául november 8-át kell vennünk. Az Egyház ugyan már régi időtől fogva november 11-én üli Szent Márton ünnepét; ez a nap azonban temetésének évfordulója, mely pár napra halála után ment végbe, miután holttestét ünnepélyesen Toursba szállították. A depositio vagy receptio, ahogyan Szent Márton ünnepét eredetileg jelezték, maga is emellett tanúskodik.1 A nagy püspök halálhíre gyorsan elterjedt és általános részvétet keltett. Pár napon belül óriási közönség gyűlt össze Candes-ban. Az egyháziak és világiak sorában, akik az emlékezetes kis faluban összesereglettek, legnagyobb számban voltak képviselve a toursiak. Eljöttek a poitiersiek is, akik mindig kegyelettel őrizték emlékét, hogy a ligugéi nagy kolostor alapítójának megadják a végtisztességet. Ha hitelt adhatunk Toursi Szent Gergely elbeszélésének,1 2 kegyeletes szándékukat még egy szerénytelen kívánsággal is megtoldották: ereklye 1 Szent Márton halálának éve sokáig vitás volt, ma azonban a két szélső datum: 395—402 közt már meglehetősen rögzítve van. Ruinart, P. Lecointe, Maan, Dubos és a Bollandisták egyhangúlag 397 mellett foglalnak állást. L' art de vérifier les dates című munka is erre az adatra vezet. V. ö. Lecoy i. m. 620. Tillemont X. 774. 2 Hist. Franc. I. 43. De virtutibus S. Mart. II. 45. 191