Reginier, Adolph: Szent Márton élete (Szombathely, 1944)

Hetedik fejezet: Szent Márton halála

Ezeket pedig, akikért aggódom, vedd kegyesen oltalmadba.1

Csodálatos férfiú, kit a munka nem merít ki, s a halál nem győz le; aki sem meghalni nem fél, sem attól nem vonakodik, hogy tovább él.1 2

Erős láz gyötörte napokon át, de semmit sem hagyott el a megszokott áhítatgyakor latokból. Imádkozott, virrasztott a szokásos órákban és „rászorította testét, hogy engedelmeskedjék a léleknek." Néhány marék szalmából ágyat akartak neki vetni, de nem fogadta el, hanem tovább is hamun feküdt:

— Keresztény embernek, úgymond, a bűnbánat hamuján illik meghalni. Bűnt követnék el, ha rossz példát adnék nektek.

Égre emelt szemekkel és összekulcsolt kekekkel fáradhatatlanul imádkozott. Papjai egymásután

1 Domine, si adhuc populo tuo sum necessarius, non recuso laborem; fiat voluntas tua... Gravis est quidem, Domine, corporea pugna militiae, etiam satis est, quod hucusque certavi. Sed si adhuc in eodem labore pro castris stare me praecipis, non recuso, nec fatiscentem causabor aetatem. Munia tua devotus implebo, sub signis tuis, quoadusque ipse tu iusseris, militabo. Et quamvis optata sit seni remissio post laborem, est tamen animus victor annorum et cedere nescius senectuti. Quod si iam parcis aetati, bonum est mihi, Domine; fiat voluntas tua: hos vero, quibus timeo, ipse custodies. Sulp. Sev. Epist. III. ad Bassulam.

2 O virum ineffabilem, nec labore victum, nec morte vincendum, qui in nullam se partem pronior inclinaverit, nec mori timuit, nec vivere recusaverit. Ibid.

189