Reginier, Adolph: Szent Márton élete (Szombathely, 1944)

Hetedik fejezet: Szent Márton halála

ha sZeretetből tieid iránt, pár évre elodázod. Légy tekintettel inkább reánk, és ne hagyj minket árván.

A gyöngédség kedves megnyilvánulásán a szent aggastyán szeme könnybelábbadt. Ezek a jó emberek úgy rimánkodnak neki, mintha a választás rajta állna. Eljött íme a szabadulás órája, és mégsem tud neki örülni. Nem meri kívánni terhes munkája végét, mert népes családjára gondol, melyet a földön hagy, sok megpróbáltatásban. És ki tudja, hátha egyik-másik elbukik a kísértésben? De teljesen Istenre hagyatkozik és a körülálló testvérek könyörgésére ezzel a szép imádsággal válaszol:

— Uram, ha népednek még szüksége van rám, én nem vonakodom a munkától, legyen meg a te akaratod. Kemény tusa az, Uram, melyet a földi élet katonáskodásában végig kell harcolni, és elég is volt a küzdelemből, hiszen oly régóta harcolok. De ha azt akarod, hogy még tovább is helytáll jak, nem vonom ki magamat és nem hivatkozom roskadó koromra. Megbízásodat készséges lélekkel teljesítem, zászlód alatt kitartok, ameddig parancsolod. Fárasztó munka után a megtört aggastyánnak olyan jól esnék megpihenni; ámde lelkem megbirkózik még az éveimmel s az öregség terhe alatt nem roskad össze. Ha azonban hajlott koromat megkíméled ettől a kemény megpróbáltatástól, jó • nekem az, Uram, akkor is áldom szent akaratodat.

188